Történelmi pillanatra ébredtünk szombaton

A kínai polgárháború 1949-es lezárása óta először fogott kezet a kínai és a tajvani vezető.

A két államférfi Szingapúrban találkozott, ahol az első kínai–tajvani csúcstalálkozót tartják hatvanhat év után. A kínai álláspont szerint Tajvan egy elszakadt tartomány, amely egy nap újra egyesülni fog az anyaországgal. Ugyanakkor a tajvaniak függetlennek tartják magukat, és inkább aggódnak a térségben növekvő kínai befolyás miatt.

A kommunisták győzelmével 1949-ben véget ért kínai polgárháborút követően a vesztes Kuomintang párti vezetők, a köztársasági kormány Tajvanra menekültek. Azóta a sziget kormányzata gyakorlatilag önálló államként működtette és működteti Tajvant. Az ENSZ-ben 1971-ig a Kínai Köztársaság, Tajvan képviselte Kínát. Jelenleg kevesebb mint két tucat, többségükben szegény afrikai, csendes-óceáni és közép-amerikai ország ismeri el.

A Tajvani-szoros két partja, vagyis a kínai szárazföld és Tajvan vezetői közti rendszeres találkozókhoz vezető első lépésnek szánja Ma Jing-csiu tajvani elnök szombat délutáni szingapúri találkozóját Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Ma Jing-csiu még az indulása előtt a repülőtéren arról beszélt, hogy útjával a béke és a jelenlegi status quo megerősítését akarja szolgálni. Hangoztatta, hogy Tajvan is az „egy Kína” elvét vallja, még ha más értelmezésben is, és a status quo jellemzőit az ismert „három nem”-mel idézte fel: nem az egyesülésre, nem a függetlenségre és nem az erő alkalmazására.

A két cikluson át tartó elnökségének utolsó hónapjait töltő Ma utalt arra, hogy a szoros két partja közti kapcsolatok az elmúlt 66 évben sosem voltak olyan stabilak, mint most. Úgy fogalmazott: ezért ez megfelelő pillanat arra, hogy a viszonyt tovább erősítsék.

A tajvani ellenzék idegesen és ingerülten reagált a történelmi találkozó bejelentésére, voltak, akik a Peking-barát Kuomintang párt és a kínai kommunisták titkos összeesküvését látták benne, mások „a tajvani demokráciát veszélyeztető” lépésnek tartották.

Tajpejben tüntetők egy csoportja transzparensein Mát árulónak, Hszit pedig diktátornak nevezte, portréik felgyújtását rendőrök igyekeztek megakadályozni. Dühös tiltakozók Tajvan függetlenségét követelve az elmúlt éjszaka be akartak törni a parlament épületébe, de nem jártak sikerrel. Őrizetbe vételekről nem érkeztek jelentések.

Szombaton reggel a tajpeji Szungsan repülőtérnél tüntetők és ellentüntetők „búcsúztatták” a Szingapúrba induló elnököt. A Hszinhua kínai állami hírügynökség, amely korábban a pozitív várakozást tükröző kommentárokat tett közzé a találkozóval kapcsolatban, szombati jelentésében azt hangsúlyozta, hogy tajvani közvélemény-kutatási eredmények szerint a megkérdezettek túlnyomó többsége, 80-90 százaléka támogatóan viszonyult a szingapúri eseményhez.

Gregory Jing-nien Csang médiakommentátor, publicista az MTI-nek Pekingben elmondta, nem osztja azt a véleményt, hogy a találkozó célja a közelgő tajvani választások befolyásolása. Sokkal inkább hisz abban, hogy ez Hszi részéről egy gesztus, kiállás Ma és pártja mellett, egyben elismerése az elmúlt nyolc évnek, amelyet az enyhülés és közeledés jellemzett. Ettől függetlenül – tette hozzá – lehet olyan „mellékhatása”, amely a választópolgárok véleményét befolyásolja.

A tajvani ellenzék reakciójára utalva megjegyezte, a legnagyobb ellenzéki erő, a függetlenség felé hajló Demokratikus Haladás Pártja (DPP) táborában „frusztráció és félelem” jelei tapasztalhatók. Csang szerint ugyan a DPP támogatottsága jelentős, és a 2016. januári elnökválasztáson jelöltjük, Csaj Ing-ven az esélyes a győzelemre, a körülbelül 20 százaléknyi bizonytalan választópolgár voksai akár döntőek is lehetnek. Hogy rájuk miként hat majd a találkozó, egyelőre nem tudható – állapította meg Csang.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez