Sarm-es-Sejk: személyesen nyugtatta a turistákat az egyiptomi elnök

Váratlanul megjelent Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök Sarm-es-Sejk repülőterén szerdán, hogy személyesen próbáljon meg fellépni az üdülőváros rohamos léptékű kiürülésével szemben.

A szemmel láthatóan jó kedvében lévő államfő a tömött reptéren egy testőrök alkotta gyűrű közepén végighaladva integetett a turistáknak, majd a CBC helyi műholdas hírtévének nyilatkozva azt mondta: “a látogatásunk célja, hogy megnyugtassuk az embereket Egyiptomon belül és kívül.”

Szíszi megismételte korábbi szavait, miszerint az elmúlt hónapokban az ország összes repülőterén jártak külföldi vizsgálóbizottságok, amelyeket Egyiptom tárt karokkal fogadott. “Azt akarjuk, hogy akik idejönnek, biztonságban töltsék az idejüket, mielőtt visszatérnek országaikba” – mondta.

Egyiptom gyengélkedő gazdasága jelentősen függ az idegenforgalomtól, amelynek egyik legfőbb célpontja a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejk. Számos ország ugyanakkor határozatlan időre leállította a közkedvelt üdülőközpontba és más egyiptomi városokba irányuló járatait, miután egyre nő a gyanúja annak, hogy a másfél hete történt légi katasztrófát egy terroristák által a repülőre juttatott pokolgép okozhatta.

A szerencsétlenül járt orosz gép október 31-én zuhant le, 23 perccel azután, hogy Sarm-es-Sejkből felszállt Szentpétervár irányába. A merényletet sejtető forgatókönyvre London és Moszkva reagált a leghatározottabban; orosz és brit gépek naponta több ezer embert repítenek ki a Sínai-félsziget déli csücskén fekvő városból.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez