A republikánusok a szíriai migránsok befogadásának szüneteltetését követelik

Barack Obama “hisztériának és a kockázat eltúlzásának”, valamint politikai tőke kovácsolására irányuló kísérletnek nevezte a hazájában befogadandó szíriai menekültek számának növelésével szembeni republikánus ellenállást.

Az Egyesült Államoknak szüneteltetnie kell a szíriai menekültek befogadását mindaddig, amíg az illetékes hatóságok megállapítják, hogy az esetükben alkalmazott átvilágítási rendszer képes-e kiszűrni a terroristákat – közölte kedden Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke és Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője.

Ryan a The Wall Street Journalnek nyilatkozva kijelentette, hogy a felfüggesztésre vonatkozó törvénytervezetről szóló szavazást csütörtökre tűzte napirendre a szövetségi törvényhozás alsóházában.

Obama “hisztériáról” beszél

Barack Obama elnök, aki az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén éppen Manilában tartózkodik, “hisztériának és a kockázat eltúlzásának”, valamint politikai tőke kovácsolására irányuló kísérletnek nevezte a hazájában befogadandó szíriai menekültek számának növelésével szembeni republikánus ellenállást.

Az elnök kijelentette, hogy nyitott az – általa egyébként szigorúnak nevezett – átvilágítási eljárás kiterjesztésére, ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy kizárólag a keresztény hitű szíriaiak befogadásának gondolata ellentétes az amerikai értékrenddel. Obama szerint az effajta gondolkodásmód az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet malmára hajtja a vizet. “Ezzel le kell állni, mert a világ odafigyel” – mondta.

Keddre (az 50-ből) a CNN szerint 31-re nőtt azoknak a kormányzóknak a száma, akik állást foglaltak a szíriai migránsok államukba történő betelepítése ellen. Ezt biztonsági megfontolásokra hivatkozva tették a túlnyomórészt republikánus politikusok, miután kiderült, hogy a párizsi terrortámadások elkövetőinek legalább egyike Szíriából érkezett.

Denis McDonough, a Fehér Ház kabinetfőnöke, több biztonsági és bevándorlásügyi intézmény vezetőjével együtt kedden 34 állam (mindkét párthoz tartozó) kormányzóját egy mintegy másfél órás telekonferencián tájékoztatta a menekültbefogadás eljárásáról és az átvilágítási folyamatról. A kormányzat részéről hangoztatták, hogy az elnök számára a legfontosabb szempont az amerikaiak biztonsága.

Az Obama-kormány a tavalyi 70 ezerről 85 ezerre emelte fel az október 1-jén kezdődött költségvetési évben befogadandó menedékkérők számát, egyúttal elkötelezte magát, hogy jövő októberig 10 ezer szíriainak adja meg a letelepedési engedélyt.

Korábban egyébként volt már példa a menekültek befogadásának felfüggesztésére: a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően hónapokig szüneteltették a programot az Egyesült Államokban.

Kongresszusi meghallgatásán Loretta Lynch igazságügyi miniszter kedden azt állította, hogy a menekülteket az illetékes amerikai szervek “jelentős és erőteljes” átvilágításnak vetik alá. Az ellenvetésre, miszerint James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója korábban arról beszélt, a vizsgálatot hátráltatja, hogy Szíriából képtelenség adatokat beszerezni, Lynch kijelentette: a szíriai helyzet miatt vannak ugyan kihívások, de az átvilágítás nem lehetetlen. “Erősen hiszünk abban, hogy a menekültek a legalaposabban megválogatott emberek, akik beléphetnek ebbe az országba” – jelentette ki Lavinia Limon, az Egyesült Államok Menekültügyi és Bevándorlási Bizottságának elnöke.

Limon rámutatott, hogy az országban tanuló diákokat vagy az oda érkező turistákat távolról sem vetik alá olyan szigorú biztonsági ellenőrzésnek, mint a menekülteket. (A bizottság azon kilenc testületnek az egyike, amelyek a külügyminisztérium megbízásából a betelepítéssel foglalkoznak.)

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) 80 más csoporttal együtt kedden támogatásáról biztosította az amerikai menekült-befogadási programot, és arra szólította fel a kongresszust, hogy azt ne függessze fel. Hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokba 2011 óta betelepített szíriaiak fele gyerek, negyede pedig 60 évesnél idősebb. Mindössze 2 százalékuk hadra fogható korban lévő, nőtlen férfi. A befogadottak nemek szerinti aránya egyenlő. (A sajtóban megjelent számok szerint a polgárháború kezdete óta az országba beengedett szíriai menedékkérők száma 1500 és 2200 között lehet.)

A 2017-es pénzügyi évben az amerikai menekültkvótát a tervek szerint 100 ezerre emelik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) hivatala, a helyi amerikai követség, vagy az ezzel meghatalmazott civil szervezetek által befogadásra felterjesztett menedékkérők külföldön történő átvilágítása jellemzően másfél-két évig, a Közel-Keletről érkezetteké pedig ennél is tovább is eltarthat.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez