Likvidálták az Iszlám Állam olajfeldolgozóját az oroszok

Csaknem ötszáz légicsapást mértek orosz harci repülőgépek az elmúlt két napban az Iszlám Állam (IÁ) állásaira Szíriában, megsemmisítettek egy nagy kőolaj-feldolgozó üzemet és olajtározót, amely a dzsihadista szervezet kezén volt – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Igor Konasenkov szerint a Latakia tartománybeli Hmeimim légi támaszpontról felszálló Szu-34 típusú nehéz vadászbombázók az Iszlám Állam “kalifátusának” központjától, Rakkától mintegy ötven kilométerre délre lévő kőolaj-feldolgozót, illetve a 15 kilométerre délnyugatra lévő nagy olajtározót, továbbá Deir ez-Zórnál lévő olajtartályokat semmisítettek meg.

Konasenkov emlékeztetett arra, hogy a Palmüra, Deir ez-Zór és Rakka tartományokban lévő olajlétesítmények az Iszlám Állam kezén vannak, és a szervezet leginkább az olaj eladásából finanszírozza magát (a Financial Times című napilapban nemrégiben megjelent elemzés szerint az olajcsempészet naponta másfél millió dolláros bevételt jelent a dzsihadistáknak negyvenöt dolláros hordónkénti áron számolva).

A védelmi tárca szóvivője szerint az orosz gépek az elmúlt hétvégén összességében 141 bevetést végeztek, és 472 támadást hajtottak végre nyolc szíriai tartományban. A terroristák Deir ez-Zór, Rakka és Aleppó tartományokban szenvedték a legnagyobb veszteségeket.

A szíriai hadsereg és a vele szövetséges milíciák elfoglaltak két várost az ország nyugati részén az orosz bombázásoknak köszönhetően – közölték ellenzéki és kormánypárti források. A szír állami televízió és a hadsereg is bejelentette, hogy a Homsztól délkeletre fekvő Mhín és Havvarin városokat a hadsereg vonta ellenőrzése alá és megölte ott az Iszlám Állam számos fegyveresét. Mindkét város az ország északi és déli részét összekötő fő autóúttól keletre és a Palmürát az ország nyugati részén fekvő városokkal összekötő, stratégiai szempontból fontos utak közelében fekszik.

Bassár el-Aszad szír elnök vasárnap egy kínai televíziónak adott interjúban azt mondta, hogy a kormánycsapatok “szinte minden fronton” előrenyomultak az orosz katonai beavatkozás kezdete, szeptember óta. Az iraki polgári légi közlekedési hatóság hétfőn bejelentette, hogy a szíriai területek ellen a Kaszpi-tengerről intézett orosz légicsapások miatt felfüggesztik két észak-iraki kurd városba, Erbílbe és Szulejmáníjába irányuló repülőjáratokat.

Oroszország szeptember vége óta – Bassár al-Aszad szíriai elnök kérésére – hajt végre légicsapásokat, és támogatja a dzsihadisták ellen harcoló kormánycsapatokat. A Hmeimim támaszponton Moszkva több mint 50 harci repülőgépet és helikoptert állomásoztat, de a hadászati bombázók Oroszországból szállnak fel a támadásokra.

Hadászati bombázókat Oroszország múlt kedd óta vet be, miután a belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a Sarm-es-Sejk egyiptomi üdülőhelyről felszállt orosz Airbus A321-es utasszállító repülőgép katasztrófáját terrorcselekménynek minősítette. A 224 ember halálát okozó merénylet elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez