Hálaadás – mit is ünnepelnek most az amerikaiak?

Valamikor réges régen, az 1600-as évek elején Angliában egy csoport a maga módján szerette volna imádni az Istent. Az egyházat azonban a király ellenőrizte, és mindenkinek ugyanolyan templomba kellett járnia. Aki ellen mert szegülni ennek, börtönbe ment – így kezdődik az a rövid történet, amellyel Amerikában a gyerekeknek mesélik el az ünnep lényegét.

De ezek az emberek meg akarták szabadítani az egyházat a király uralmától, “tisztává” akarták tenni – folytatódik a sztori. Innét kapták a nevüket: puritánok.

Körülbelül 100 férfi, nő és gyerek elhagyta a hazáját, hogy valóra váltsa álmát a vallásszabadságról. Felszálltak hát a Mayflowerre, és elhajóztak az Újvilágba.

A bátor utazók Plymuth-ban kötöttek ki hathetes útjuk végén. 1620. december 11-e volt, már beköszöntött a hideg tél. A föld idegen volt nekik, a tél pedig hosszú, jeges és nagyon kemény. Szerencsére az őslakosok segítettek rajtuk vetőmagokkal és élelemmel, megtanították őket arra, hogyan maradhatnak életben az új hazájukban.

Az első év nagyon nehéz volt, sokan meghaltak közülük. De a magokból, amiket kaptak, ősszel már bő termésnek örülhettek. Hogy megünnepeljék a jószerencséjüket, hálaadást tartottak.

Sok ételt sütöttek-főztek  – vadpulykát, kacsát, őzhúst adhattak az asztalra, hallal, sütőtökkel, tökkel, édesburgonyával, vörös áfonyával.

Meghívták azokat az indiánokat is, akik olyan sokat segítettek nekik. Mindenki jól mulatott, az ünnep három napig tartott.

Ettek, vadásztak, szórakoztak.

Az 1621-es terményünnepet gyakran hívják az első hálaadásnak. Az évek során a nap fontos hagyománnyá vált. Ma hálát mond mindenki ilyenkor mindazért, amije van – eddig a rövid sztori, amit a gyerekeknek mesélnek a Thanksgivingről.

Valójában az első hálaadás után 200 évet kellett várni arra, hogy az ünnep igazán elterjedjen. Pedig 1789-ben George Washington már meghirdette, november 26-ára, csütörtökre.

De a 19. századig nem lett ebből az egész nemzetre kiterjedő tradíció. Akkor viszont egy írónő, Sara Josepha Hale gondolt egyet, és egy régi naplót előkapva felidézte az első hálaadást. Kiadta a recepteket is, köztük a sütőtökös pitéét és a töltött pulykáét.

Amik valószínűleg a 17. századi telepesek asztalán még nem jelentek meg – de ma már mindenkién ott vannak ilyenkor.

1863-ban aztán, a polgárháború kellős közepén Abraham Lincoln úgy döntött: minden évben megünneplik a Thanksgivinget, november utolsó csütörtökjén. Nagy szükség volt akkor a nemzeti azonosságtudatra.

Aztán a 20. század közepén, 1941-ben egy másik elnök, Franklin D. Roosevelt nemzeti ünneppé nyilvánította a napot.

1989-ben pedig George W. Bush elnöki kegyelmet adott az első pulykának. A mindenkori amerikai elnöknek most évről évre kötelessége, hogy megmentsen két-három állatot attól, hogy a választói asztalára kerüljön.

Ehelyett a pulykák nyugdíjba vonulhatnak egy farmon, miközben milliónyi társuk nem kerüli el a sorsát, és a sütőkben végzi.

A hálaadás valójában a karácsonyvárás nyitánya is Amerikában: a hosszú hétvége péntekjén hagyományosan óriási leárazásokkal csábítják a boltok a vásárlókat – ez az a nap, amikor a legnagyobb a forgalom az amerikai üzletekben.