Összebarátkozott ebédjével a szibériai tigris (videóval)

Egy élő kecskével akarták meglepni a gondozói Amurt, a szibériai tigrist, aki ahelyett, hogy felfalta volna a neki szánt állatott, inkább összebarátkozott vele.

Egy szibériai vadasparkban történt ez, ahol a tigris gondozói azt hitték, hogy Amur majd pillanatok alatt felfalja a neki szánt kecskét, de nem így történt.

„A tigriseink hetente kétszer kapnak élő prédát” – mondta a The Siberian Times internetes napilapnak az állatkert egyik gondozója aki azt is elmondta, hogy Amur nagyon is jól tudja, hogyan kell levadászni egy kecskét vagy éppen egy nyulat.

Amur azonban valamilyen oknál fogva nem csapott le az egyébként aranyos jószágra. Sőt, ami igazán meglepő volt, az az, hogy a két állat mintha megtalálta volna a közös hangot egymással. A kecske pedig látszólag nem jött zavarba, hogy egy veszedelmes fenevad társaságába került. Nem sokkal később pedig már egymás mellett sétálgattak. A kecske pedig olyannyira elszemtelenedett, hogy Amurt még meg is kergette, majd kitúrta kedvenc pihenőhelyéről is. A gondozók sem hittek a szemüknek és elmondták, hogy még soha nem láttak ilyet. A kecskét pedig végül elnevezték Timurnak, ami egy török eredetű név, jelentése vasat jelent, ami bátorság szimbulóma is egyben.

A két állat már öt napja él egymás mellett. A gondozók pedig folyamatosan etetik őket, hogy Amur ne kapjon vérszemet barátjára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez