Világméretű karácsonyi akció egyetlen kisfiúért

Magányra ítéltetett az idei tanévben a tízéves Aron Anderson a skóciai Out Skerries szigetén. A mindössze hetven lelkes település iskolájának jelenleg ő az egyetlen tanulója. Jobb kedvre szeretné deríteni a Reddit.

Egyetlen diák és egyetlen tanár tanul több száz kilométerre, északra a skóciai partoktól az idén – ennyire kevesen laknak Out Skerries apró falujában. A tízéves Aron felnőttekkel és állatokkal barátkozik mostanában, csak a kontinensen találkozik kortársakkal.

Bár édesanyja szerint fia kicsit sem boldogtalan a szokatlan körülmények között, a Reddit egyik moderátora még is csak megszánta. Alig két napja posztolta ki ötletét BesottedScot néven: aki csak teheti, küldjön karácsonyi képeslapot Aron-nak.

A már jól ismert „fogjunk össze és derítsük őt jobb kedvre” Facebook akcióktól némileg eltér ez a mostani. Az esetleges résztvevőktől annyi a kérés, hogy december 7. után postázzák küldeményeiket. Reménység szerint így Karácsony előtt egyszerre kap majd sok-sok levelet a magányos Aron.

Az ötlet kitalálója azt elárulta felhívásában, hogy tervébe a gyermek szüleit és tanárát is beavatta. Az eddigi reakciók alapján feltehetően rengeteg levelet kap majd a kisfiú, ugyanis két nap alatt csak a Reddit posztra több mint 400 hozzászólás érkezett. Ráadásul már nemcsak Nagy-Britanniában, de az Egyesült Államokban is terjed az információ. A kérdés csak az, vajon sikerül-e titokban tartani a világméretűnek ígérkező meglepetést.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez