Egy nőnek sikerült Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábia történetében először jutott be nő egy városi tanácsba. Vagy lehet, hogy nem is csak egy, ez hétfőn kiderül. Szombaton indulhattak első ízben jelöltként is, szavazóként is a választáson nők a konzervatív sivatagi királyságban.

Salma bint Hizab al-Oteibi Mekka tartományban nyert képviselői helyet a helyhatósági választásokon – jelentette be a választási bizottság.

A szaúdi társadalomban továbbra is sok az akadály a nők előtt: autót változatlanul nem vezethetnek, és ügyeik nagy részének intézéséhez szükségük van férfi gyámra. De valami kétségtelenül történt tegnap a királyságban, amit joggal nevezhetünk mérföldkőnek.

A jelöltek között összesen 978 nő volt, 5,938 férfi mellett. A regisztrált szavazók között pedig nagyjából 1 a tízhez volt az arány. Amihez hozzájárult még az is, hogy sok nőnek bürokratikus akadályokat gördítettek az útjába, amikor a választói névjegyzékbe próbálta felvetetni magát, és akinek sikerült a regisztráció, annak sem volt könnyű eljutnia a szavazó helyiségekbe.

Ami pedig a női jelölteket illeti: ők nem szólhattak a kampányban egyenesen a férfi választókhoz.

Salma al-Oteibi Mekka tartomány Madrakah városában szerzett képviselői helyet. Hét férfi és két nő indult vele szemben.

A választások nagyon ritkák Szaúd-Arábiában: 1965 és 2005 között egyet sem tartottak, azóta a tegnapi volt a harmadik.

A nők indulását a januárban elhunyt Abdullah király engedélyezte. Az uralkodó egyik utolsó rendeleteként 30 nőt is kinevezett a Súra Tanácsba, a királyság legfelső tanácsadó testületébe.

A szombati választásokon 2100 önkormányzati képviselői helyet töltöttek be, ennyiből jutott egy szék a nőknek. Bár a legújabb hírek szerint nem is csak egy, hanem legalább négy. De ez a holnapi hivatalos erdményhirdetés után kiderül. További 1050 tanácstag kinevezés útján végezheti munkáját,  a király jóváhagyásával.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez