Megnyílhat az első mozi Szaúd-Arábiában

Jó hónap a december Szaúd-Arábiában. Vasárnap megtartották az első választásokat, melyeken nők is részt vehettek, szavazóként és jelöltként egyaránt. Legalább négyen be is jutottak közülük a városi tanácsokba. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkeztünk: elérhető közelségbe került az első filmszínház megnyitása is.

Az első mozi megnyitásának tervét éppen a választások napján jelentette be a mozibizottság. Ami működő mozi nélkül is működött.

Az al-Arabiya beszámolója szerint már alá is írták az előzetes megállapodást, amely hangsúlyozza, hogy az intézményben olyan tevékenység folyhat, ami “elkötelezett Szaúd-Arábia iszlám és hagyományos értékei iránt”.

Mozik mostanáig egyáltalán nem nyílhattak a konzervatív királyságban. Vélhetően még egy ideig várni kell arra is, hogy az első filmeket kezdjen vetíteni, hisz másfél év kellett ahhoz is, hogy legalább az elvi hozzájárulás megszülessen az ügyben. Még tavaly nyáron kért engedélyt filmszínházak üzemeltetésére egy befektető a hatóságoktól.  Azóta semmit nem lehetett hallani a dologról, egészen mostanáig.

Persze, arra senki ne számítson, hogy amerikai vagy nemzetközi kasszasikereket mutat majd be az első rijádi mozi. Egyrészt a már említett kikötés miatt, másrészt pedig azért, mert az ilyeneknek, ha el is jutnak mondjuk a tévék képernyőjéig, csak a töredékét láthatja a publikum. A filmeket cenzúrázzák, és úgy megvágják, hogy többnyire még a cselekmény sem követhető. A két órás helyett néhány tíz percesre kurtított filmekre pedig aligha érdemes mozit építeni.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez