Több mint százezret hagyott egy moszkvai boltban John Kerry

Bár komoly kérdés, a szíriai háború megvitatására érkezett az amerikai külügyminiszter az orosz fővárosba, egy kis turistáskodás is belefért a programjába.

Összesen három nemzeti viseletbe öltöztetett babát és két borostyán nyakláncot vásárolt 35.000 rubelért (valamivel több mint 140.000 forint) egy moszkvai üzletben John Kerry – írja a RIA Novosztyi állami hírügynökség.

„Senki nem figyelmeztetett bennünket előre, az egész nagyon hirtelen történt. Egyszer csak nagy delegáció kíséretében betoppant John Kerry. Hosszasan nézegette a kínálatunkat”

– mesélte az üzlet eladója.

m2

Az ajándékvásárláson kívül Moszkva híres sétálóutcáján, az Arbaton is körülnézett. Persze az amerikai külügyminiszter nem sokáig maradt észrevétlen. Gyorsan kisebb tömeg alakult körülötte, és a képek azonnal felkerültek az internetre. Sőt még egy videó is, amelyben egy kisfiú kérdezi tőle, mit kíván az orosz embereknek. Az orosz állam orosz nyelvű adója, a Russia Today felvétele alapján a válasza:

„Azt kívánom, hogy az orosz és az amerikai emberek jó barátok legyenek, és hogy az országaink békében éljenek együtt.”

Mindez azután történt, hogy Szergej Lavrovval és Vlagyimir Putyinnal is tárgyalóasztalhoz ült. Aszad elnök szerepéről, a december 18-ra ígért New York-i nemzetközi találkozóról és arról egyeztettek, kik képviseljék a szíriai ellenzéket a januári béketárgyaláson.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez