Megalakult a világ első saría-kompatibilis légitársasága

A világ első légitársaságát, mely megfelel a saría törvényeinek Malajziában mutatták be. A Rayani Airlines egy új diszkont légitársaság, aminek vezetője Jaafar Zamhari azt mondja: a társaság szigorúan követi a saría szabályait, és az aktuális hatósági irányelveket.

A saría az iszlám erkölcsi és vallási vezérelve, ősrégi szokások továbbélése.  Zamhani a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a szabályok magukba foglalják azt is, hogy a női légiutas-kísérők kötelezően hidzsáb fátylat viselnek, a nem-muszlimoknak pedig egységes egyenruhájuk van.

Minden egyes repülés előtt egy imát szavalnak el. Az alkohol szigorúan tilos, ezen kívül biztosított a halal étkezés- olvasható az Astro Awani helyi hírportálon. A légitársaság jelenleg csak belföldi járatok indít, hálózatukat a jövő évben kívánják bővíteni külföldre. Az is elhangzott, hogy tervben vannak olyan járatok is, melyek a Közel-Keleten az éves zarándokutakat segítik majd, például a Mekkai zarándoklatot.

A tervek szerint egy brit saría-kompatibilis légitársaság megalakulása is folyamatban van.

Malajzia többségében muszlim ország: a lakosság több mint 61 százalékát teszik ki. A nemzetközi Pew Kutatóközpont felmérése szerint a malajziai muzulmánok 86%-ka egyetértett abban, hogy országukban a saría legyen a hivatalos törvény.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez