Merénylet egy nigériai mecsetben

Legalább 20-an életüket vesztették, és mintegy 91-en megsérültek, amikor hétfőn pokolgép robbant az északkelet-nigériai Maiduguri város egyik mecsetében – közölte a nyugat-afrikai ország katasztrófavédelmi szolgálatának (NEMA) egyik illetékese.

A Borno szövetségi állam fővárosában végrehajtott támadásért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. Maidugurit ugyanakkor a Boko Haram dzsihadista szervezet “szülővárosaként” tartják számon.

Vasárnap éjszaka az iszlamisták rakétagránátokat és öngyilkos merénylőket vetettek be, aminek során legalább 15 embert megöltek, de félő, hogy a halálos áldozatok száma ennél sokkal magasabb lehet. A támadás néhány nappal azután történt, hogy Muhammadu Buhari nigériai elnök bejelentette: a kormánycsapatok gyakorlatilag megnyerték a Boko Haram elleni háborút.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot, és 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is.

Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg az utóbbi időben visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerilla-hadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta eddig a 175 milliós afrikai országban, és 2,5 millió ember menekült el otthonából a harcok elől.

(Fotó:newsday.co.zw)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez