Össztűz Obamára Irán miatt

A Fehér Ház késlekedése az Irán elleni új szankciók foganatosításával árthat az Iránnal kötött “atomalkunak” is – írta a The Wall Street Journal amerikai napilap kongresszusi képviselőket idézve pénteken.

A tekintélyes napilap szerint a megállapodást korábban támogató politikusok is bírálják emiatt a Fehér Házat, illetve Barack Obama amerikai elnököt.

Az amerikai kormányzat szerdán értesítette a kongresszust arról, hogy Obama elnök új pénzügyi büntetőintézkedéseket fontolgat egy tucatnyi cég és magánszemély ellen az iráni rakétaprogram fejlesztésében való részvételük miatt. A kormányzat azonban kisvártatva visszalépett, és tudatta a kongresszusi politikusokkal, hogy előbb diplomáciai úton keres megoldást a felmerült problémákra.

Haszan Róháni iráni elnök ugyanakkor már az esetleges szankciók felvetésekor utasította a védelmi  minisztert, hogy terjessze ki a rakétaprogramot, válaszként az amerikai fenyegetésekre. “Ha az Egyesült Államok továbbra is törvénytelenül beavatkozik abba, hogy Irán érvényesítse jogát az önvédelemre, akkor újabb programot indítunk rakétavédelmi képességeink erősítésére” – írta a Twitter közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Róháni.

Chris Coons delaware-i demokrata szenátor – aki korábban támogatta a megegyezést Iránnal – úgy fogalmazott a lapnak adott nyilatkozatában, hogy “ha nem tanítjuk erőteljesen móresre Iránt, akkor ezzel felszólítjuk arra, hogy csapjon be bennünket”. A szenátus külügyi bizottságának elnöke, Bob Corker, Tennessee állam republikánus szenátora aggodalmainak adott hangot: “Attól tartok, hogy ‘partnereink’ nyomásgyakorlása vagy az iráni kormány fenyegetése, hogy visszalép az atomalkutól, arra késztette a kormányzatot, hogy újragondolja a rakétakísérletek betiltásának megsértése miatti szankciókat” – mondta a politikus a lapnak.

A Fehér Ház és a külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a lap újabb értesüléseit, viszont a kormányzat tisztségviselői arra emlékeztettek, hogy John Kerry külügyminiszter állandó kapcsolatban áll és egyeztet iráni kollégájával, Mohamad Dzsavad Zariffal.

Fotó: frontpagemag.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez