ISIS-rakétagyárat lőttek szét a franciák

A francia légierő megsemmisítette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik létesítményét Szíriában, amelyet rakétagyárként és fegyverraktárnak használtak a szélsőségesek – közölte a francia védelmi minisztérium vasárnap.

A támadást vasárnapra virradóan Rafale vadászbombázók hajtották végre SCALP típusú robotrepülőkkel Aleppótól keletre – olvasható a védelmi minisztérium közleményében, amely kiemelte, hogy a francia harci repülők az amerikai vezetésű koalícióval együttműködve hajtották végre feladatukat.

Párizs 2014-ben csatlakozott az amerikai vezetésű koalícióhoz Irakban az IÁ elleni küzdelemben, és szeptemberben terjesztették ki légi csapásaikat Szíriára. Franciaország azután sokszorozta meg az Iszlám Államra mért légi csapásait, hogy a szervezet magára vállalta a tavaly november 13-i párizsi merényletek elkövetését.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez