Peking is megbüntetné Phenjant az újabb kísérleti robbantásért

Peking támogatja, hogy Észak-Koreával szemben az ENSZ megadja a “szükséges” választ a múlt héten végrehajtott kísérleti atomrobbantása miatt, ám a jelek szerint a szankciók mértékében nincs azonos állásponton Dél-Koreával.

Vang Ji kínai külügyminiszter szerint a nukleáris kísérlettel Észak-Korea megsértette a vonatkozó ENSZ-határozatokat, a robbantás ellentétes a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének céljával. Úgy fogalmazott, Kína támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), amelynek állandó tagja, hogy választ adjon Phenjan lépésére. Egyúttal a külügyminisztérium honlapján közreadott nyilatkozat szerint a világszervezet szerepének fontosságát hangsúlyozta a kérdésben, továbbá védelmébe vette az atomfegyverek elterjedését megakadályozó rendszert.

Vang szerint a nemzetközi közösségnek “világos és következetes” irányt kell szabnia a kérdésben, és vissza kell térni a Koreai-félsziget leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokhoz. “Ez nem a konfrontáció kiprovokálását, hanem az atommentesítés céljainak határozott elérését szolgálná” – mondta. Hozzátette, a hosszan tartó stabilitás tervének keresésével a káosz kialakulását akadályoznák meg a félszigeten.

Kína és Dél-Korea észak-koreai ügyekben megbízott képviselőjének találkozóján ugyanakkor dél-koreai sajtójelentések szerint a kínai fél jelezte, hogy Peking ellenzi azokat a szigorú szankciókat, amelyeket Szöul, valamit Washington és Tokió szeretne alkalmazni Phenjannal szemben. Vu Ta-vej kínai megbízott kifejezésre juttatta, hogy kormánya nem szeretne a többi ország által javasolt nagyságrendű fellépést.

Sajtóértesülések szerint egy Észak-Koreával kapcsolatos határozat elfogadására kész a BT mind a 15 tagállama, ám a részletekről még folynak az egyeztetések. Úgy tudni, egyfajta szövegtervezet már elkészült, de ennek tanulmányozása kiterjedtsége és a sok intézmény, valamint a magánszféra érintettsége miatt hosszabb időt fog igénybe venni Peking számára.

Phenjan január 6-án bejelentette, hogy kísérleti robbantást hajtott végre hidrogénbombával, de az Egyesült Államok és számos szakértő ezt kétségbe vonta. Álláspontjuk szerint az észak-koreaiak a 2013-ban végrehajtott föld alatti kísérleti robbantáskor használt atombombához hasonlót robbantottak fel ismét.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez