Afrikai kultúra és sport egy helyen

Afrika kulturális programokkal tette különlegessé egy középiskola életét a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület és a HAND Szövetség. A Mándy Iván Szakközépiskolában afrikai hangszerek szólaltak meg, sőt spanyol énekest is hallhattak a fiatalok.

Az iskola rendezvény elején a két szervező szövetség beszédeiből kiderült, hogy nagyon fontos számukra, hogy a sport mindenki számára elérhető legyen, függetlenül attól, hogy ki honnan származik. A sporttal hozzák össze az embereket, emellett több iskolába viszik el a kultúrát különböző programokkal. Így esett, hogy a Mándy Iván Szakközépiskola növendékei is betekintést nyerhettek afrikai hangszerek, táncok, dalok világába. A Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület és a HAND Szövetség így kíván tenni a másság elfogadásáért.

DSCF0042
Gibril Deen (Gandhi Egyesület)

Az angolai és szenegáli produkciók nem csak szórakoztatták, de szélesebb ismertetekkel gazdagították a vendégeket Afrika kultúrájáról, folklórjáról. Február 4-én fellépett Abdoul Camara táncművész, koreográfus, Lemos Vicente Paulino De-Jesus (zenész) és Perez Alcoreza Luis Rene (Afro-Latin and the Black Feeling).


DSC_0753 DSC_0761

Az eseményt nem először rendezik meg az iskolában. Erről korábban már beszámoltunk a GloboTV-n.

DSCF0003 DSCF0004 DSCF0005 DSCF0025

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez