27 milliót keresett Uberezéssel – pedig alig ült kocsiba az “Uberkirály”

Joseph Ziyaee Los Angelesben él, és az elmúlt hónapban 20 ezer dollárt keresett Uber-sofőrként, közben összesen egy fuvarja volt. És nem is számlázott túl. Íme a trükk.

Ziyaee ugyan rendesen sofőrködéssel kezdett, de fájt a lába, és nem igazán szeretett kocsiba ülni. Ekkor figyelt fel az előző Uberkirály Blake Jared történetére. Ő volt tán az első, aki ipari méretekben használta ki az Uber által kínált bónuszok rendszerét. Az autómegosztó cég ugyanis  felhasználja az MLM üzletek bizonyos fogásait – ha új sofőrt hozol be, úgy hogy magad is uberezel, te is ő kapsz egy összeget. Hogy ez mennyi az nagyon változó, függ attól, hogy éppen abban a városban hány sofőr van, és mennyi a kereslet. Blake Jared azonban megbukott, miután a Redditen hirdette magát – az Uber szabályzata szerint ugyanis ezt a tevékenységet hirdetni nem szabad.

Ziyaee ezután, ahogy a Busness Insidernek adott interjújában elmesélte,  úgy döntött, hogy minden energiát az újsofőrök beszervezésébe fektet, de nem hirdeti magát. Inkább a zsemélyes kontaktusokban, és a közösségi hálózatokban bízott, és bejött neki. Ehhez az utóbbi hat hónapban kvázi főállású Uber-szervezővé kellett válnia. Figyeli, hogy éppen hol hogyan alakulnak a bónuszok, hol kínálja a legtöbbet a cég, odautazik, és ismerkedni kezd, ismeretségeket gyűjt, és akit talál, azt végigsegíti a bürokrácián, kitölti vele a jelentkezési lapokat, elviszi a kocsiját ellenőrzésre, tanácsokat ad.  Lakását is telitette uberes cuccokkal, hogy amikor videós chatszobában van, lássák, hogy tényleg elkötelezett – no meg őt magát is motiválja. Havonta egy fuvart azért vállal – hogy  megmaradjon a joga a szervezéshez.  Arra a pénzre ugyanis nincs már szüksége, hiszen az elmúlt fél évben 90 ezer dollárt – közel 27 millió forintot keresett csak a bónuszokkal.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez