Nagyon kiakadtak a rendőrökre az orvosok

Több ezer dühös orvos vonult az utcára pénteken Kairóban, hogy az őket érő rendőri túlkapások ellen tiltakozzanak.

Januárban  az orvosok szerint két rendőr megverte két kollégájukat, mert azok nem voltak hajlandóak hamis leleteket kiállítani a rendvédelmiseknek. A sértettek tanúvallomása szerint az egyik orvos “könnyű sérülésnek” minősített egy vágást az egyik tiszt homlokán.

A vizsgálati eredménnyel elégedetlen rendőr az orvosok beszámolója szerint rájuk támadt, majd a segítségére siető társa fegyvert rántott, és azzal fenyegette meg a kórház dolgozóit. Újabb rendőrök jelentek meg a helyszínen, akik megbilincselték, egy mikrobuszba rángatták, és a rendőrőrsre hurcolták az orvosok. Ütközben a mikrobuszban az egyik rendőr állítólag rátaposott a csizmájával az egyik orvos fejére.

Mindez Kairó el-Mataréja nevű szegénynegyedében történt, amelyről gyakran írnak a lapok, leginkább az ott elkövetett rendőri túlkapások miatt.

A pénteki tüntetés résztvevői az egészségügyi miniszter lemondását követelték, és további tüntetéseket ígértek.

Az orvosszakszervezet pénteki közleménye szerint kollégáik rendszeresen válnak a januárihoz hasonló rendőri erőszak áldozatává. Az érdekképviselet elnöke, Mona Mina szerint a január 28-i eset miatt kollégái feljelentést tettek a rendvédelmi erők tagjai ellen, de azt rögtön vissza is vonták, mert elmondása szerint a belügyminisztérium illetékesei megfenyegették őket.

Hírek szerint ráadásul a rendőrök is feljelentést tettek, amely szerint az orvosok verték őket.

A felháborodott orvosok február elején két napra bezárták az el-mataréjai kórházat, és azután is csak az intenzív osztályt nyitották meg, hogy a főügyész a sztrájk azonnali felfüggesztésére utasította őket.

Az ügyészség néhány nappal később vizsgálatot indított kilenc rendőr ellen. A mostani tüntetéshez vezető felháborodást az váltotta ki, hogy csütörtökön mind a kilenc rendőrt szabadon engedték a további vizsgálatok idejére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez