Kitört az orosz-ukrán kamionháború

Megtiltotta az orosz teherszállító járművek áthaladását Ukrajna területén az ukrán kormány egy hétfőn hozott határozatában. Az átmeneti tilalom a vasárnapi moszkvai döntésre született válaszként, amely hasonló módon az ukrán teherszállító járművek belépését korlátozta Oroszország területén.

Az ukrán kabinet sajtószolgálata szerint Oroszország megsértette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az orosz-ukrán kormányközi szerződésekben rögzített szabályokat és eljárásokat, amikor egyoldalúan megtiltotta az ukrán teherszállító járművek belépését területére. A tilalmi rendeletet vasárnap tette közzé honlapján az orosz közlekedési minisztérium.

Ukrajna a maga részéről a tranzittilalmat átmeneti rendelkezésként hozta addig, amíg Moszkva nem indokolja meg lépését, és a két ország nem rendezi a helyzetet. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök tájékoztatása alapján a  kijevi külügyminisztérium jegyzékben követelt magyarázatot Moszkvától a szerinte jogellenes lépésre. A kormányfő hozzátette, hogy az ukrán fél konzultációkat kezdett a kialakult helyzetről az Európai Unió tagországaival.

Az orosz sajtó szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Moszkva megtiltja mindenfajta, ukrán területről érkező jármű belépését Oroszországba. Moszkvai idő szerint délelőtt kilenc óráig már 152 ukrán teherautót tartóztattak fel az orosz hatóságok.

Moszkva azután tiltotta meg az ukrán teherszállítók belépését orosz területre, hogy a múlt héten civil aktivisták és önkéntes alakulatok tagjai útblokádokat létesítettek, és az államhatár felé visszafordították az orosz rendszámú kamionokat. Az akció csütörtökön Kárpátalján kezdődött, majd a hét végére hat további nyugat-ukrajnai megyében, valamint az ország északkeleti részén lévő, Oroszországgal szomszédos Szumi megyében is csatlakoztak a megmozduláshoz.

Refat Csubarov krími tatár vezető vasárnap az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében támogatásáról biztosította az orosz kamionokkal szembeni civil kezdeményezést. Hasonlóan reagált Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó is, aki kijelentette: “el kell dönteni, hogy Ukrajna Oroszországgal háborúzik, vagy kereskedik”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez