Több mint 350 foglyot szabadítottak ki a Boko Haram fogságából

A Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport több mint háromszázötven foglyát szabadították ki a hadsereg különleges egységei Nigériában – közölte szerdán Szani Uszman, a katonaság szóvivője.

A Boko Haram fogságából kiszabadított nigériai lakosok.

A katonák a Nigéria északkeleti részén fekvő Borno szövetségi állam tizenöt faluját fésülték át, rejtőzködő szélsőségesek után kutattak, és számos táborukat felszámolták – tette hozzá a szóvivő. Az akció során a Boko Haram öt tagjával végeztek, és két további terroristát elfogtak a fegyveres erők. A kiszabadított foglyok közül öt lányt a szomszédos Kamerunból raboltak el az iszlamisták.

A saría, az iszlám erkölcsi és jogi előírások radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram immár hetedik éve folytat fegyveres harcot Nigéria északkeleti részén.

Tavaly év elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is. Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg az utóbbi időben visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerillahadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat.

atv.hu/MTI

(Fotó: Reuters)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez