Korea: terrortámadásokat tervez Észak Dél ellen?

Kim Dzsongun észak-koreai vezető parancsba adta a katonaságnak és a hírszerzésnek, hogy indítsanak “terrorakciókat” Dél-Korea ellen – állítja a hírszerző hivatal információira hivatkozva a Korean Times.

Kim Sung-woo, az elnöki hivatal vezetője egy televíziós adásban arról beszélt, hogy a támadások közvetlen veszélyt jelenthetnek a lakosságra és az általános biztonságra. Hozzátette: az észak-koreai terrorveszély nagyobb, mint valaha, ezért sürgősen szükség van a terrorellenes törvény elfogadására.

Észak-Korea már korábban is hajtott végre támadásokat Délen. 2010-ben például ágyútűz alá vett egy dél-koreai támaszpontot a Jonphjong-szigeten, amelyet az 1953-as fegyverszüneti egyezmény óta magának követel. Akkor négy ember halt meg, és a civileket el is költöztették a szigetről. 1987-ben pedig egy észak-koreai ügynöknő robbantott fel egy dél-koreai repülőgépet, 115 emberrel a fedélzetén. Mind meghaltak, a robbantót elfogták, Dél-Korea megkegyelmezett neki, és azóta ő is Észak ellen küzd. Hogy most mire készülnek, azt nehéz megmondani. Szakemberek szerint számításba jöhet mérgező anyagok bevetése, bevásárló központok vagy a metró megtámadása, dél-koreaiak elrablása. A szöuli hírszerző hivatal mindenesetre információkat gyűjt az esetleges támadásokról, melynek fő célpontjai szerinte kormánytisztviselők lehetnek, vagy Phenjan-ellenes aktivisták, főként észak-koreai disszidensek.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez