Így lesz az iszlám “államvallás” Belgiumban

Koen Genns belga belügyminiszter szerint a radikalizálódás ellen egyetlen hatékony fegyver van, az iszlám közösségek jobb integrációja a belga társadalomban. Ennek pedig az is része, hogy az imámokat innentől az állam fizeti majd.

Az iszlám, lényegénél fogva, bármilyen meglepő is, demokratikus vallás. A mecsetek ugyanis önállóak, nem szerveződnek nagyobb területi vagy országos egységekbe, nincsenek főpapjaik, püspökeik.  A fatvák is csak azokra kötelező érvényűek, akik ezt úgy érzik.  Mindez persze nem feltétlenül  fér össze a modern államok gyakorlatával, ahol az iszlámot is – valamiféle módon – igyekeznek “egyházként” kezelni.  A muszlim  többségű országokban – Marokkótól Egyiptomig – már nem csak az imámok fizetését utalja az állam, de komolyan bele is szól abba, mit prédikálnak péntekenként.

Európa szekuláris államai azonban eddig nem feltétlenül voltak ennyire rigorózusak. Azt is eltűrték – sőt elvárták – bizonyos országokban, hogy külföldről fizessék, és ellenőrizzék az országukban működő mecseteket. Így fordulhat elő, hogy Franciaországban és Németországban is a mecsetek jelentős részét a török vallásügyi minisztérium felügyeli.  Az ilyen – mondjuk így liberális – gyakorlaton változtatna most Belgium. ott a bevett felekezetek már most is többségükben állami pénzből működnek. A keresztény papok és rabbik fizetésén felül a templomok fenntartását is Belgium fizeti. Az ország mintegy 300 mecsetjének alig fele van állami kezelésben – a többire a belga kormánynak nincs rálátása.  Ez fog most megváltozni. A mecsetek finanszírozását átveszi az állam – el is különítettek erre 3,3  millió eurót. Ehhez azonban elvárások is járnak majd.  Olyan imámokat szeretnének, akik beszélik az ország valamelyik hivatalos nyelvét, és elfogadják a belga kultúra alapvetéseit.  A későbbiekben pedig ennél is tovább kíván lépni az állam – az imámoknak belga végzettséget kell szerezni, amelyben, ahogy Jean-Claude Montcourt a francia közösség oktatási minisztere kifejtette, olyan oktatáson mennek majd keresztül, amely a modern,   európai értelemben vett iszlám  alapján áll. vagyis – természetesen nem feladva koráni alapelveket – elfogadja, és támogatja a mai európai értékeket.

A belga kormány szerint ez sokat segíthetne a belgiumi iszlám közösség integrációjában, és megelőzné a redikalizációt.   Szakértők szerint  ez egy részről mindenképpen igaz – hiszen   sokat segíthetnek az olyan tekintélyes vallási vezetők, akik hidat képezhetnek a többségi társadalom és a muszlim hívek közt, az olyan helyeken is akár, mint az európai terror melegágyának tartott Mollenbeek. Másrészről viszont a legutóbbi idők ifjú radikálisai – az Iszlám Államhoz csatlakozó fiatalok már -a tapasztalatok szerint – nem a radikális imámokon keresztül ismerkedtek meg a terrorszervezetekkel.  Többségük jól integrálódott családból származott, és radikalizálódása előtt egyáltalán nem volt aktív tagja a helyi muszlim közösségnek, keveset, vagy éppenséggel alig valamit tudtak az iszlámról, és alapvetően nem a vallás, hanem az erőszak kultusza, vagy éppen a nemzedéki lázadás vitte őket az Iszlám Államhoz.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez