Tíz jó tanács, ha Latin-Amerikába látogatnál

Távol álljon tőlem botcsinálta Latin-Amerika szakértőként okosabbnál okosabb tanácsokkal traktálni az olvasót, már csak azért is, mert bevallom, hogy a szubkontinens jó részét magam sem ismerem. Ennek ellenére azonban, négyéves paraguayi és bolíviai tartózkodás, néhány, legalább olyan viharos, mint szenvedélyes latin szerelem, egy rablótámadás, némi vesztegetés és több, hol a trópusi betegségek, hol pedig a vidéki ivóvíz következtében áthányt nap után úgy érzem, szívesen megosztanám a tapasztalataimat.

 

1. Tégy magadnak és Latin-Amerikának egy szívességet, tanulj meg spanyolul! (vagy portugálul)

Könnyű ezt mondani. Pláne, akkor, ha az ember spanyoltudását öt éven keresztül, emberfeletti megpróbáltatások árán, a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium legalább egy tucat pedagógusa csiszolta. Komolyra fordítva a szót azonban tény, hogy Latin-Amerikában – Brazília és néhány egyéb különc ország kivételével – a spanyol a hivatalos nyelv, az angolt pedig nemigen beszélik a helyiek. Persze túl lehet élni a spanyol nélkül is, ám, amint azt Kazinczy helyesen megállapította: “Nyelvében él a nemzet” – Latin-Amerika igazi kincseihez pedig leginkább a spanyol nyelv jelenti a kulcsot. Akár rövid, akár hosszabb távra érkezünk a régióba, a helyieket, kultúrájukat, zenéjüket, humorukat, sőt szerelmüket is szó szerint a nyelvükön keresztül ízlelhetjük meg csak igazán. Némi spanyoltudással felvértezve garantáltan kellemesebben telik majd a kiruccanás. Persze, ha a diákéveket történetesen nem García Márquez nyelvének elsajátításával töltöttük, ám mégis Latin-Amerikába vágyunk, akkor sem kell aggódni. A vidámság, a barátság, a tisztelet és a szeretet nyelvét itt is megértik, még akkor is, ha csak kézzel-lábbal beszéljük azt.

2. A sárgaláz, a tetanusz és a hepatitisz sem gyerekjáték

Valószínűleg nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy ha Latin-Amerikába készülünk, jó beoltatni magunkat. Egy jó kis fertőző májgyulladást – amelynek előfordulása az óceán újvilági oldalán igen gyakori – már egy piszkos csap érintésével is összeszedhetünk. A sárgaláz kevésbé gyakori, azonban elég, ha az úti célunkként választott varázslatos őserdő pár millió hektárján egy megbetegedést regisztrálnak, máris a fél országot lezárják a hatóságok. Ilyenkor pedig a tiltott zónába szigorúan csak a nemzetközi oltási könyvbe bejegyzett sárgaláz-elleni védettséget igazolva léphetünk be. Ha figyelembe vesszük, hogy a sárgaláz Brazíliában, Kolumbiában, Bolíviában, Ecuadorban és Peruban is jelen van, illetve a betegség halálozási rátája 50% körül alakul, talán érdemes elviselni az egyszeri tűszúrással életfogytiglani védettséget biztosító oltás okozta kellemetlenséget. Latin-Amerikában a minőségi egészségügyi ellátás csakis a gazdagok kiváltsága, ezért érdemes megfelelő utasbiztosítást kötni, hiszen még egy egyszerű kéz- vagy lábtörés költségei is érzékenyen érinthetik egy utazni vágyó kispolgár éves büdzséjét.

tehenke

3. Felejtsd el, hogy mit és hogyan csinálunk Európában. Most Latin-Amerikában vagy.

Észszerű kereteken belül természetesen, de teljesen felesleges Latin-Amerikát Európához hasonlítgatni. Abban is biztos lehetsz, hogy még a legtürelmesebb helyi is egyszer a képedbe fogja mondani, hogy “rendben, érdekes, hogy ti mit és hogyan csináltok odaát, de most itt vagy, erre koncentrálj!”. Az ilyen kommentárokat korábban képes voltam a szívemre venni, azonban egy idő után rájöttem, hogy igazuk van. Az európai ember számára nehéz megemészteni azt a tényt, hogy a világ döntő többségét nem nagyon érdekli, hogy mi miként intézzük a dolgainkat odahaza. Egyszerűen rá kellett döbbennem, hogy még a világ azon része is magasról ejt Európára, amelynek kulturális gyökerei részben az Óvilágra vezethetőek vissza. A paraguayi paraszt bácsi, vagy a bolíviai piaci kofa annak ellenére is kezelhet úgy, mintha saját fia vagy lánya volnál, hogy egy cseppet sem érdekli az, hogy te miként élted az életedet Magyarországon. Ez nem azt jelenti, hogy ejtenének a kultúrádra, vagy nem tanulnák meg a pörkölt receptjét, egyszerűen arról van szó, hogy nem tudnak mit kezdeni egy ismeretlen nemzet ismeretlen szokásaival a paraguayi préri vagy a kies bolíviai oriente egy pálmakunyhójában. Számukra a vendégszeretetet az jelenti, hogy két sör után együtt énekelhessétek a kedvenc mexikói énekesük (valószínűleg Vicente Fernández) dalait, vagy, hogy közösen örülhessenek veled a gyerekeik nehezen szerzett egyetemi diplomájának. Egyszóval úgy kezelnek, mintha egy lennél közülük, nem pedig európai.

don bazan

4. Favellák és bűnözés, avagy nem folyik vér minden sarkon

A médiában sajnálatosan Latin-Amerika a szervezett bűnözés, a fegyveres támadások és a bandaháborúk kontinenseként szerepel, ez azonban, mint megannyi más sajtóhír, csak féligazság. Természetesen egy olyan régióban, ahol a lakosság jelentős hányada mélyszegénységben él, az európai turista könnyen lehet a kövér pénztárca szinonimája. Némi józan ésszel azonban a problémák jó részét sikerrel elkerülhetjük. Bizonyos helyeken, bizonyos időszakokban például Budapesten vagy éppen Rómában, esetleg Londonban sem szívesen grasszálunk pár ezer dolláros fényképezőgépet villogtatva. Akkor sem lepődünk meg, ha egy kiadós ivászat után pénztárca és mobiltelefon nélkül ébredünk a 4-6-os villamoson, így érdemes ezeket a normákat Latin-Amerikában is betartani. Ittasan, esetleg tudatmódosító szerek hatása alatt ostobaság ismeretlen nőszemélyekkel, vagy latin sármőrökkel “lakásra” távozni, esetleg újdonsült “haverok” autójába ülni, vagy egy “tuti buliba” menni. Európai szemmel talán túlzásnak tűnhet, de ha esetleg ismeretlenekkel italozunk, érdemes odafigyelni poharunkra, ugyanis számtalan olyan esetről hallani, hogy altatót csempésznek a gyanútlan áldozat italába, aki – jó esetben – reggel egy szál gatyában, kifosztva eszmél az utcasarkon. Egy szó, mint száz, tartsd a mértéket, ha pedig mégis eszméletvesztésig le szeretnéd inni magad, azt csak jó ismerősökkel tedd.

IMG_0546

5.  Nem minden rendőr a törvény őre

Számos becsületes, keményen dolgozó, a bőrét nap mint nap vásárra vivő, nevetségesen keveset kereső latin-amerikai rendőrt ismerek. Hogy ők-e a kivétel, amely a szabályt erősíti, nem tudom, az azonban bizonyos, hogy a rendőri korrupció Latin-Amerikában kóros mértéket ölt. Néhány barátom szerint egy fegyveres rablótámadást sokszor olcsóbban lehet megúszni, mint egy alapos igazoltatást. Mivel a helyi fakabátok kirívóan rosszul keresnek, nem egyedi eset, hogy mindenféle mondvacsinált okkal többórás fogvatartással fenyegetik meg a kiszemelt áldozatot, aki végül inkább önként hozzájárul a rendfenntartó szervek “közalapjához”, hogy elkerülje a várható hosszú huzavonát. Ha esetleg tényleg rossz fát tettünk a tűzre, és a rend őrének valóban nyomós oka van arra, hogy eljárjon, jobb, ha nem okoskodunk. Minél hosszabban kígyózik ügyünk, annál több szereplő kerül a képbe, és a résztvevők számával egyenes arányban a kenőpénz összege is növekszik majd. Természetesen a vesztegetés itt is súlyos bűncselekménynek számít, így talán jobb, ha betartjuk a helyi törvényeket.

6. Szex, szerelem, gyengédség

Ez ízlés dolga, de részemről sohasem találkoztam annyi igéző, közvetlen és elbűvölően szép nőszeméllyel, mint Latin-Amerikában. Arra is rá kellett döbbennem, hogy míg odahaza nem vagyok egyéb egy átlagos, vézna szemüvegesnél, itt szinte afféle egzotikumnak számítok, e kategória minden átkával és áldásával együtt. Éppen ezért érdemes nem elbízni magunkat, ha esetleg egy szórakozóhelyen pont a legszemrevalóbb latin szépség kacsint ránk. Persze simán előfordulhat, hogy életünk szerelmét ismerjük meg az illető személyében, de arra is jó esély van, hogy Dulcineánk éppen szerelmi perpatvarba keveredett a kétméteres kecsua leszármazott pasijával. Ez esetben pedig a sokatmondó kacsintás sokkal inkább a féltékeny macsó érzelmeit hivatott felkavarni, semmint a hölgy irántuk érzett őszinte érdeklődésének megnyilvánulása. Ha esetleg horogra akadunk, ne lepődjünk meg, ha az illető hölgy ura egy balegyenessel honorálja azt az egyszerű gesztust, hogy meghívtuk egy italra a kettős játékot űző hercegnőt. Legyünk őszinték, mi is, ő is, és a sértett fél is pontosan tudja, hogy mit akartunk a csábos latin szépségtől. Egyszóval, barátot, barátnőt, alkalmi kalandot jobb, ha helyi ismerőseink társaságában keresünk. Talán az egyetlen, a latinokról közszájon forgó klisé, amelyet megalapozottnak találtam, a helyiek vérmérsékletéről és féltékenységéről szóló mendemonda. Ha itt véletlenül valaki nőjével vagy pasijával kezdesz – még akkor is, ha nem tudtad, hogy az illető foglalt – hát isten irgalmazzon neked.

Tetszik, nem tetszik, Latin-Amerikában a szexuális úton terjedő betegségek igen gyakoriak, az óvszer használta pedig nem túl népszerű. Hacsak nem akarunk egy életre szóló emlékkel távozni dél-amerikai kiruccanásunkról, tartsuk be a józan ész diktálta alapvető szabályokat. Használjunk például óvszert, és természetesen mérlegeljük, hogy kivel osztjuk meg azokat a bizonyos pásztorórákat.

Végül azonban mi lehet szebb annál, mint ha két teljesen eltérő kultúra fia és lánya – esetleg lánya és lánya, vagy fia és fia – szerelembe esnek, és boldogan élnek, amíg elviselik egymást? Én például a reggeli “buenos días mi amor”-ral mind a mai napig nem tudok betelni. Ehhez pedig kétség kívül meg kellett bíznom a “mi amor”-ban, és persze neki is bennem.

7. Mañana, avagy a latin-amerikai időszámítás

Latin-Amerikában köztudottan és elismerten pontatlanok az emberek. Tisztelet a kivételnek. Azonban a pontatlanság, mint megannyi más társadalmi jelenség, egyesek számára megengedett, mások számára pedig nem az. Itt jöttem rá arra, hogy a pontosság egy roppantul demokratikus társadalomszervező alapelv. Egyszerű példával élve: nem kell meglepődni azon, ha a rendszeresen 4 óra késéssel érkező latin-amerikai főnökünk irgalmatlanul felrója nekünk egyszeri 10 perces csúszásunkat. Ez a társadalom ötszáz éven keresztül az egyenlőtlenségre épült, vannak dolgok, amiket egyesek megtehetnek, míg mások nem. A pontatlanság ezek egyike. A főnök késhet, a beosztott nem. Ha egy baráti találkozóra érkezel késéssel, nagy valószínűséggel ezt senki sem fogja kifogásolni, mint ahogy tőled is elvárják majd, hogy rugalmasan kezeld az órát.

hushus

8.  Gondold meg és …egyél!

Latin-amerikai diétánkat a rendelkezésre álló időkeretet, illetve a gyomrunk érzékenységét figyelembe véve határozzuk meg. Ha úgy érezzük, hogy nekünk semmi sem árthat, és kígyót békát összeettünk már a világban gond nélkül, akkor valószínűleg Latin-Amerikában is ehetünk grillezett csirkeszivet az utcán, és talán a helyi ivóvízzel készített – mellesleg mennyei mannához hasonlatos – gyümölcslevek sem küldenek majd az intenzív osztályra. Az Újvilágban azonban testünknek gyökeresen más baktériumflórával kell felvennie a harcot, mint odahaza. Amennyiben a pár napos latin-amerikai túránkat nem szeretnénk egy szálloda fajanszán kuporogva tölteni, nem elvetendő ötlet kerülni a csapvíz, a mosatlan vagy a piacokon kínált szeletelt gyümölcs fogyasztását, és némi mérlegelés akkor sem árthat, ha például egy nagy tál, nyers halból készült cevichére vetnénk rá magunkat. Miután sikerült mindenkit egy esetleges vérhas rémével halálra ijeszteni, le kell szögeznem, hogy valamire való hasmenést (mostanáig) csak akkor sikerült összeszednem, amikor egy kósza madár belefulladt az otthonomként szolgáló farm fedetlen ivóvíztartályába. Sajnos a balesetre csak akkor derült fény, amikor a csapból pár hét múltán dögszagú víz folyt, addigra azonban már a sokat próbált gyomrú őslakos napszámossal hétrét görnyedve ordibáltunk az anyafölddel a mangófák tövében.

9. Az idő pénz, itt lehetsz te is milliomos

Egy latin-amerikai út költségvetésében valószínűleg a legjelentősebb tétel a repülőjegy. Ha azonban egyszer átkeltél az óceánon, itt már viszonylag jó áron tengetheted napjaidat. Röviden, egy hétre nem érdemes Latin-Amerikába utazni, ha ide készülsz, szánd rá az időt, még akkor is, ha odahaza szűkösen mérik a szabadságot. Ha valóban jól szeretnéd érezni magad, számoljál legalább két héttel, ha pedig igazából szeretnél beleszagolni a latin-amerikai életvitelbe, gyere egy hónapra. Ha pedig éppen befejezted a tanulmányaidat, keressél egy olyan civil szervezetet, mint a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület vagy a LATIMO, és csapjál bele egy jó egyéves önkéntes szolgálatba. Garantáltan lesz részed örömben, kacagásban, sírásban, nevetésben, részben latinná válsz, mellette kínoz majd a szívbemarkoló honvágy, az azonban biztos, hogy lesz majd mit mesélned az unokáidnak. kokaragok

10. Latin-Amerikában élj úgy, mint egy latin.

Az emberek mindenhol emberek. Pláne Latin-Amerikában, teljesen fölösleges játszani hát a turistát. Úgyis messziről látszik majd rajtad, hogy gringo vagy. Ez persze nem jelenti azt, hogy automatikusan hülyének kell, hogy nézzenek. Jó, ha elfogadod, hogy akárcsak Magyarországon a zimmerferi, itt is minden drágább a külföldiek számára. A megoldás egyszerű. Számos esetben pofátlanul alkudni kell, amiből még a legdörzsöltebb taxisofőr is megérti majd, hogy turista vagy és nem szükségképpen egy szemérmetlenül lehúzandó komplett hülye. A helyiek egyébként meglepően segítőkészek, nem szégyen megkérdezni, hogy mennyit fizetnek egy taxiért, vagy hogy éppen hol lehet jó áron jót enni. Sőt az is előfordult már, hogy egy nagyi a buszon a tenyeremben átszámolta a visszajárómat, és amikor feltűnt neki, hogy a sofőr 20 forintnak megfelelő helyi valutával átvágott, öt perc alatt már-már a pilóta meglincselésével fenyegető lázadást szított a Toyota Coaster fedélzetén. Mondván, hogy  “igazán nem szép átverni ezt a külföldi fiatalembert, maga szaros csaló disznó…carajo!”

Akárcsak otthon, a turisták számára fenntartott vendéglátóipari egységek itt is szemérmetlenül drágák, ami korántsem jelenti azt, hogy következésképpen minőségi szolgáltatást kapnánk a borsos árért. Ha helyi áron a helyiek Latin-Amerikájára vagyunk kíváncsiak, akkor bizony megkerülhetetlenek az emberi kapcsolatok. Szükség lesz egy barátra, egy megbízható ismerősre, kénytelenek leszünk hosszasan társalogni a piaci kofával, ha jól akarunk vásárolni, meg kell nyernünk magunknak a taxist, a buszsofőrt vagy a biztonsági őrt. Itt ugyanis mindenre mindig van megoldás, csak ismerni kell a megfelelő embert, és kell némi türelem ahhoz, hogy kivárjuk, amíg a dolgok maguktól megoldódnak, hiszen végül is “tranquilo, todo está bien, estás en América hermano.”

Ha érdekel Latin-Amerika, útra fel! Garantáltan nem fogod megbánni. Gyere ide, dőljél hátra, és lazíts! Akár egy vidékre tartó szakadt busz ülésén, akár a mangóligetben kifeszített függőágyban – és egyszer csak azon kapod majd magad, hogy megértetted, miről ír García Márquez, miről énekel a Buena Vista Social Club vagy hogy miért is fogott fegyvert anno Che Guevara.

 

 

 

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Lux Judit

    Bravo, kedves Hardy Márton!
    Remek, szórakoztató stílusban megírt beszámolói és igazán megfontolandó jó tanácsai kiváló újságírói és emberi értékeiről tanúskodnak. Ha még ott jár kedves Latin-Amerikámban, csak küldje, küldje továbbra is ezeket a sokunknak szívmelengető, másoknak hasznos írásait. Gratulálok!. Lux Judit

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez