Mégsem utazik Kerry Kubába

A tájékoztatásból nem derült ki, hogy Washington vagy Havanna mondta le az utat.

Lemondták John Kerry amerikai külügyminiszter március közepére tervezett kubai látogatását, és az utazásra nem tűztek ki újabb dátumot – közölte helyi idő szerint csütörtökön John Kirby külügyi szóvivő. A tájékoztatásból nem derült ki, Washington vagy Havanna mondta-e le az utat.

Kerry az emberi jogokról folytatott volna párbeszédet kubai vezetőkkel, Washingtont ugyanis aggasztja a karibi szigetország kommunista kormányzatának emberi jogi politikája.

Barack Obama amerikai elnök március 21-22-én Kubába utazik. Az amerikai külügyminiszter február közepén egy kongresszusi meghallgatáson jelentette be, hogy hamarosan – még az elnöki látogatás előtt – ő maga is Kubába megy.

Nevük elhallgatását kérő külügyi források szerint a látogatást azért kellett törölni, mert még javában folynak a részletes tárgyalások a két fél között az elnöki vizitről, egyebek mellett arról, hogy Obama melyik disszidenssel találkozhat Havannában, így a külügyminiszteri látogatást a Kerry által javasolt időtartamban nem fogadta konstruktívan a kubai fél. A külügyi szóvivő szerint John Kerry változatlanul szeretne a közeljövőben Kubába utazni.

Február 24-én a kubai kormány hét, ideiglenesen szabadlábon lévő disszidensnek engedélyezett egyszeri külföldi utazást. Szakértők Havanna döntését az amerikai kormányzatnak tett gesztusként értékelték Obama történelmi látogatása előtt.

Kép: Flickr.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez