Hétfőtől küldik vissza a migránsokat Törökországba

Hírügynökségi forrás szerint Görögországnak az a szándéka, hogy hétfőn visszaküldi Törökországba az illegális bevándorlók első, ötszáz fős csoportját, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Közel két hete kötötték meg az EU-török megállapodást, ennek alapján azokat küldik vissza, akik nem kértek menedéket a görög hatóságoktól.

“Van egy jelentős kötelezettségvállalás Törökország és Görögország részéről, amelynek értelmében április 4-én ötszáz embert visszaküldenek Törökországba, hacsak az utolsó pillanatban nem merül fel valamilyen probléma” – közölte az idézett tisztségviselő.

A tájékoztatás szerint azokat a “szíriaiakat, afgánokat és pakisztániakat” viszik vissza Törökországba, akik nem kértek menedéket. Egyelőre nem tudni, melyik égei-tengeri szigetről küldik vissza első körben a migránsokat, és az sem világos, hogy hajóval vagy repülővel utaztatják őket.

Egy görög kormányzati forrás ugyanakkor azt közölte, hogy nem tudja megerősíteni a szóban forgó tervet, sem pedig az érintettek számára vonatkozó információkat.

“Görögország nem zárja ki, hogy hétfőn visszaküld bizonyos migránsokat az EU és Törökország közötti megállapodással összefüggésben” – mondta, hozzátéve, hogy “a folyamatot még egységesíteni kell”.

A görög illetékes hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlókat az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) hajóinak fedélzetén kell Törökországba szállítani, s valószínűleg Leszbosz vagy Híosz szigetéről kezdik meg visszaküldésüket.

Az EU és Törökország március 18-án állapodott meg a Törökországból az EU felé irányuló illegális migráció visszaszorítását célzó közös intézkedésekről.

A március 20. óta hatályos megállapodás legfőbb pontja szerint a Törökországból az Égei-tengeren Görögországba illegálisan átkelő menedékkérőket ügyük elbírálása után vissza kell küldeni Törökországba, és a tehermegosztás jegyében az uniós tagországok – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit az illegális határátlépés miatt a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Görögországban jelenleg több mint 51 ezer menekült és migráns tartózkodik, s az EU-török megállapodás ellenére naponta továbbra is százak érkeznek Törökországból.

Március 9. óta a balkáni államok kizárólag az érvényes úti okmányokkal és vízummal rendelkezőket engedik be.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez