Így kérnek elnézést áremelésért Japánban

Japán egyik híres, fagyasztott édességeket gyártó cége nyilvánosan bocsánatot kért, mert felemelte termékei árát. Ilyen is csak Japánban van.

A cég (Akaginyugyu) igen népszerű termékei a Garigari-kun nevű pálcikás jégkrémek, melyek árát nemrégiben felemelték. Egy videó is megjelent, amiben az elnök-vezérigazgató és sok alkalmazott szerepel. Együtt kérnek bocsánatot azért, mert bár 25 évig nem változott, most 60-ról 70 jenre emelkedik egy darab jégkrém ára. Ez kb. 25 forintos áremelkedést jelent, 130 forint helyett kb. 150-et kell kiadni érte.

Japánban sokan elgondolkoztak azon, hogy mennyire lehet komolyan venni a nyilvános bocsánatkérést. Sokak számára elég nevetséges, hogy egy egyszerű áremelés miatt így szabadkoznak. Ellenben azzal, hogy a cég igazgatója is szerepel benne, biztosra lehet venni, hogy ez nem tréfa vagy reklámfogás.

A videó fogadtatása vegyes volt, akárcsak a cég egyes termékeié. Így talán mégsem meglepő a bocsánatkérés. Korábban a vállalat ugyanis piacra dobott a többi között kukoricaleves, burgonyaragu, sőt olasz paszta ízű fagyikat is, melyeket egyhangúan utáltak Japánban.

Ugyanez a cég felelős egyénként a cseresznyefavirág-ízű rizsgombóc jégkrémért is, melyben vörösbab-paszta töltelék, rizsgombóc és szakura íz is megjelenik.

sakuramochi

Talán más országokban ez nem annyira gyakori, Japánban igazából nem meglepő a nyilvános bocsánatkérés. Az elmúlt években például több alkalommal keveredett botrányba a McDonald’s. Emlékezzünk a kínai fertőzött csirkehúsra, amiből Japán is kapott bőven. Japánban a cég, jelezve bűntudatát, minden egyes botrány után nyilvánosan bocsánatot kért, hosszan meghajolva. Nem meglepő hát az sem, ha épp áremelésért kérnek bocsánatot. Hát, ami azt illeti, ez nem jellemző a nyugati országokban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez