Miért félnek wc-re menni a nicaraguai diáklányok?

A nicaraguai vidéken a diáklányok számára már csak reggelente eljutni az iskolába sem éppen gyerekjáték. A tanyáktól pettyezett cukornádföldek között kanyargó, több kilométeres úton számtalan veszély leselkedik az iskolába, vagy éppen hazafelé tartó gyerekekre. Amikor pedig végre a szegényes osztályterem biztonságot nyújtó falai között tudhatják magukat, megpróbáltatásaik még korántsem értek véget. A lányokat ugyanis még a wc-n sem hagyják békén.

Akinek volt szerencséje egy latin-amerikai vidéki latrinán kuporogni, tudja, hogy egy angol wc zárható ajtóval szó szerint vízválasztó lehet, ha szükségleteink nyugodt elvégzésére vágyunk. Ez a luxus azonban a nicaraguai diáklányoknak nem adatott meg. Tudniillik az ébredő szexualitásuktól túlfűtött fiúk előszeretettel molesztálják a mellékhelységbe távozó lányokat. A fiatal hölgyek ezért minden kényelmetlenség ellenére inkább egész nap visszatartják, mintsem hogy az állandó zaklatások céltáblájává váljanak.

A kiskorú molesztálók repertoárja pedig igen változatos. Vannak, akik a nem létező ajtó alatt becsúsztatott mobiltelefonnal filmezik a lányokat, mások egyszerűen rájuk rontanak és fogdossák őket, sőt az sem rendhagyó, hogy a tanulók csoportos nemi erőszak áldozatául esnek a latrinákon.

A helyzeten csak ront a tanítók hozzáállása, akik egy, a kiskorú lányok helyzetét felmérő tanulmány szerint hajlamosak félrenézni a fiúk “csínjei” láttán. A szakértők szerint ez egyfelől a tanárok érdektelenségének, illetve a pedagógusoktól sem idegen, rossz társadalmi és kulturális beidegződéseknek tudható be. Egyfelől a kőkemény iskolai hierarchiában a tanárok távol tartják magukat a diákok “bizonyos” dolgaitól, másodsorban pedig az erősen férfiközpontú vidéki lakosság körében a nők és a kislányok vegzálása, a sérelmükre elkövetett erőszak a mindennapi élet természetes velejárója.

A Plan Internacional nőügyi tanácsadója a BBC Mundónak azt is elmondta, hogy e társadalmi reflexeket a fiúk már egészen korán elsajátítják, így a serdülőkorba lépő diákok számára teljesen normális, hogy szabad prédának tekintik a fiatal lányok testét. Ez talán annyira nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a kutatások szerint a férfi pedagógusok is rendszeresen zaklatják a gyengébb nem fiatalabb képviselőit.

Férfi tanáraik a lányokat egy-egy jobb érdemjegyért apróbb szexuális szívességekre kötelezik őket, amennyiben pedig a tanulók nem állnak kötélnek, a pedagógusok kisebb-nagyobb pénzösszegek kifizetésére kényszerítik vagy zsarolják diákjaikat.

Míg általában a hétvége ma a nicaraguai vidéken is a pihenés és a szórakozás ideje, addig a fiatal lányok számára valóságos rémálom az utcákra merészkedni ezeken a napokon. A hagyományosan szombaton fizetett hetibérekből órák alatt lerészegedő, erőszakos napszámosoktól ugyanis még saját lakásaikban sincsenek biztonságban a lányok. Sőt, a gyakorlat azt mutatja, hogy egy olcsó kocsmákat felvonultató utcán szombat este még egy férfi számára sem életbiztosítás végigsétálni.

Az iskolai erőszak olyan mértéket öltött, hogy – bármilyen furcsán is hangzik – a normális wc-k és osztálytársak hiányában egyenesen a tanköteles korú lányok iskoláztatása került veszélybe. Az UNESCO idevágó tanulmánya szerint ugyanis a zaklatások miatt a diákok tömegei hagyják ott az iskolapadot és hullanak ki az oktatási rendszerből. Az Unicef becslései arra engednek következtetni, hogy Latin-Amerika második legszegényebb országában, Nicaraguában az iskoláskorú gyerekek mintegy 9%-a nem fejezi be tanulmányait.

Talán még maga Maslow sem gondolta volna, hogy Nicaraguában ilyen abszurd módon igazolja majd magát az 50-es években kidolgozott szükséglet-hierarchiai modellje, hiszen a mellékelt ábra szerint nagyon úgy tűnik, hogy egy működő oktatási rendszer, következésképpen pedig a vidéki női lakosság felzárkóztatásának (egyik) előfeltétele nem egyéb, mint egy egyszerű, zárható wc-ajtó.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez