A harcok után lassan kezd visszatérni az élet Brazzaville-be

Továbbra is szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben a Kongói Köztársaság fővárosában, ahol a hatóságok körülbelül 50 személyt tartóztattak le azután, hogy kirobbantak a harcok. A kormány terrorcselekménynek nevezte a történteket, amely során hat rendőrségi, egy önkormányzati és két ellenőrzőpontot gyújtottak fel a lázadók. A legutóbbi hírek szerint több tucat támadó, három rendőr és két civil veszítette életét a harcokban, amit a Kongó folyó túloldalán fekvő Kinshasában is hallani lehetett.

A kongó vezetés továbbra is nindzsa milíciáját vádolja a harcok kirobbantásáért, amely a főváros két körzetében, Makelelekelében és Maynában zajlottak le. A kongói kormány szóvivője, Thierry Moungalla a Twitteren jelezte, hogy a a rendőrség körülbelül 50 személyt tartóztatott le a harcok után, aki korábban mind tagjai voltak a lázadószervezetnek. A hatóságok azzal vádolják őket, hogy segítettek előkészíteni a támadásokat. A szóvivő emellett azt is elmondta, hogy bizonyítékaik vannak arra, hogy a harcok kirobbantásában nagy szerepet játszott Frédéric Bintsamou ellenzéki vezető, aki egyébként a nindzsa milícia egyik létrehozója volt még a 90-es években.

A fővárosban jelenleg is katonák és rendőrök állomásoznak. Több útvonal le van zárva. A hatóságok pedig folyamatosan igazoltatják, illetve átkutatják a fővárosból be és ki érkező gépjárműveket. Az élet azonban lassan kezd visszatérni a városba. Többen is visszatértek már otthunokba, miután a harcok napján mindenüket hátrahagyva elmenekültek. Néhány üzlet és piac is kinyitott, de ettől függetlenül sokan még mindig otthunokba bezárva várják a legfrissebb fejleményeket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez