Tényleg egy kínai akarta megölni Kim Dzsongunt?

Az észak-koreai média közölte, hogy őrizetbe vettek a hatóságok két embert, akik illegálisan próbálták átlépni a határt. Legalább az egyikük kínai állampolgár.

A céljuk pedig állítólag az volt, hogy merényletet hajtsanak végre a legfelsőbb vezető ellen. A UPI úgy értesült,  hogy a második letartóztatott határsértő észak-koreai szakadár, a két férfit (vagy nőt?) a Tumen folyó közelében kapták el – ez választja el Észak-Koreát Kínától. A Daily Mail pedig azt véli tudni, hogy Észak-Hamjong tartományban tervezték megölni Kimet – ez a tengerparti terület szintén határos Kínával.

Az Asia Press ugyanakkor arra figyelmeztet: könnyen lehet, hogy mindez pletyka, amit maga az állam terjeszt, és csak arra szolgál, hogy növelje a párt támogatottságát a májusi kongresszus előtt. Amelyen állítólag újabb szigorításokat készülnek bejelenteni, mégpedig olyanokat, amelyek tovább sújtják az eddig sem életszínvonaláról híres Észak-Korea népét. Meg személyi változásokat a legfelsőbb vezetésben, persze Kim kegyeltjeinek javára. A dél-koreai titkosszolgálatok arra is felfigyeltek, hogy jelentősen megnőtt Észak-Koreán belül a legfőbb vezetőt támogató propagandatevékenység.

Miközben a diktáror állandó címzettje a rádióban, tévében, újságokban, házfalakon hallható-látható dicshimnuszoknak, Kim Dzsongun maga korábban állítólag apja és nagyapja, Kim Dzsongil és Kim Ir Szen státusza alá lőtte be magát. De ez most, legalábbis a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint változik: ma már ugyanakkora tekintélyt és tiszteletet követel meg, mint amekkorával felmenőit övezték az észak-koreaiak.

“Úgy gondolom, a közelgő pártkongresszus fő célja az, hogy véglegesítse Kim Dzsongun egyeduralmát… ennek a tervnek a keretében dicsőíti most egész Észak-Korea őt” – mondta a Yonhapnak az országegyesítési minisztérium egyik munkatársa.

A letartóztatásra visszatérve: az elmúlt hónapokban Kína, Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere nem egyszer fejezte ki csalódottságát amiatt, hogy mennyire kiszámíthatatlan és ellenséges Kim rendszere. A héten pedig egyoldalú szankciókat is bejelentett: megtiltotta a szén, vasérc, arany, titánium és más ásványkincsek importját, ezzel mélyütést mérve a bányászaton keresztül az észak-koreai gazdaságra. Pedig korábban Peking elítélte a Phenjan ellen a rakétakísérletek miatt bevezetett újabb amerikai és dél-koreai büntetőintézkedéseket.

Miközben az észak-koreai média nyíltan nem megy neki Kínának, vannak olyan jelentések, melyek szerint Phenjan megpróbál ártani hatalmas szomszédjának. Például a héten arról jött hír, hogy Észak-Korea kínai jüant hamisít, és azt Kínán belül terjeszti, hogy elértéktelenítse az ottani nemzeti valutát. A kínai merénylő letartóztatásáról közölt (ál?)hír ebbe a környezetbe sokak szerint bőven belefér.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez