Homok a szememben – kiállítás Szudánról Budapesten

Szudánról szóló fotókiállítás nyílik május 3-án Budapesten, az Idegennyelvű könyvtárban. A “Homok a szememben” című tárlat három hónapig lesz látható.

A kiállítás Nagy Enikő, az erdélyi származású, Németországban nevelkedett, de jelenleg Kartúmban élő szerző tavaly megjelent „Sand in My Eyes, Sudanese Moments” című könyvéhez kapcsolódik. A tárlatot 2014-től nagy sikerrel mutatták be Münchenben, Berlinben, Madridban és Londonban is, ahol több mint 40 ezren látták.

A képek és a szövegek 45 szudáni törzs és népcsoport életébe, hagyományaiba engednek bepillantást. Többéves gyűjtőútja során Nagy Enikő több mint 30 ezer kilométert járt be Szudán úttalan útjain.

A projekt honlapja: http://www.sandinmyeyes-sudan.com/

Sand in my Eyes_London (1)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez