Május 1. Székelyudvarhelyen

A Budapesttől majdnem 700 kilométerre fekvő Székelyudvarhelyen körülbelül 35 ezren élnek. Május elseje alkalmából megkérdeztük Lukács László független polgármesterjelöltet, ők hogyan ünnepelnek ma.

Lukács László elmesélte, hogy 1989 előtt még ugyanaz folyt náluk, Székelyudvarhelyen, mint bármelyik másik román városban, vagy faluban. A központi majálisok során mindenki vitte magával a sütögetni valót a városi központi parkba, ahol együtt készítették el az ételeket.

1989 után azonban változtak a dolgok. Helyszínként a Szejke és a Kerekerdő váltogatták egymást, a Kerekerdős időkben vérre menő focibajnokság folyt a Rózsa utca és a Szent Imre utca csapatai között. Később visszakerült Szejkére az ünneplés, amely korábban fürdőtelep volt. Orbán Balázs vásárolt itt még korábban területeket, az ő szobra is díszíti a várost.

A máig sem változott hagyományok szerint a majálisozók biciklivel mennek ki a városból. Évekkel ezelőtt még csupán pár százan, most azonban már 4-5 ezren tekernek az ünnepségre. A majálison lacikonyha, ugrálóvár és nagyszínpad várja és szórakoztatja az embereket. Az ünneplés este 5-6 óráig tart, ekkor pedig koncertek következnek.

Székelyudvarhelyen is néha megtalálni a májusfa állítás hagyományát, amikor színes szalagokkal díszített ágakkal jelzik, melyik házban van még hajadon lány. Bár a szokás inkább a vidékre jellemző, nem ritka, hogy errefelé is látni egy-egy így feldíszített házat.

Kép: pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez