Nem ünneplik már Moszkvával a győzelem napját az egykori szovjet köztársaságok

Pompázatosan emlékezett meg a II. világháború végének 70. évfordulójáról a világ tavaly májusban. Az idei ünneplés jóval szerényebb lesz. Oroszország közvetlen szövetségesei még katonai parádét sem rendeznek.

Minden évben óriási felvonulással és katonai parádéval emlékeznek a győzelem napjára az orosz fővárosban 1945. május 9. óta. A hagyomány a szovjet tagköztársaságokban is kialakult, és a rendszerváltás után is tartotta magát.

A győzelem napja jelenleg is munkaszüneti nap Azerbajdzsánban, Belaruszban, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Moldovában, Örményországban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Üzbegisztánban és az olyan nemzetközileg vitatott státuszú területeken is, mint Abházia, Dél-Oszétia, Donyeck, Luhanszk, Hegyi-Karabah és a Dnyeszter-menti terület.

Újabban viszont változik a hagyomány. Asztanában és Minszkben például az idén egyáltalán nem lesz katonai parádé a II. világháború végének tiszteletére. Sőt, a belarusz fővárosban még a veteránok szokásos felvonulását sem fogják megtartani. Igaz, ennek oka logikus: nem szeretnék fárasztani a 80-90 éves hősöket.

Azeri kontingens a moszkvai felvonuláson (Wikipedia)
Azeri kontingens a moszkvai felvonuláson (Wikipedia)

A kazah főváros döntését az ottani hadügyminisztérium a tengrinews.kz hírportálnak magyarázta el: előre meghatározott, jelentős dátumok alapján rendeznek katonai parádét. Így esett a választás tavaly a győzelem napjára, jövőre pedig a független Kazahsztán hadserege megalakulásának 25. évfordulójára.

A rendszerváltás óta amúgy is csak összesen 5 katonai felvonulást szenteltek a II. világháború végének a kazahok. Ezek közül a tavalyi volt a legnagyobb, amelyen 5000 katona, 200 jármű és 70 helikopter, illetve repülő vett részt.

Kirgiz veteránok Moszkvában (pixabay)
Kirgiz veteránok Moszkvában (pixabay)

Az orosz sajtó természetesen foglalkozik a témával. Az ellenzéki gazeta.ru szakértőket is megkérdezett az okokról. A győzelem napi ünnepség a fiatal független államok önmeghatározásával függ össze – magyarázta az Eurázsiai Kommunikációs Központ igazgatója, Alekszej Pilko. Az új elitek saját ideológiájuk kialakításával párhuzamosan hagyják el a szovjet örökséget.

Ennek a tendenciának megfelelően rendezi idei katonai parádéját a haza védelmezőinek napján (február 23.) Kirgizisztán, a hadsereg megalakulása alkalmából Azerbajdzsán (június 26.), Litvánia (november 21.), Tádzsikisztán (február 24.) és Türkmenisztán (december 1.). Ami a többieket illeti: Észtország (február 24.), Lettország (november 18.), Örményország (szeptember 21.) és Grúzia (május 26.) függetlenségüket ünneplik így az idén.

Ukrajnában 1991-től 2014-ig a moszkvaihoz hasonló pompával emlékeztek meg május 9-én hivatalosan a II. világháború végéről. Tavaly óta május 8-ára esik az évforduló, ahogy Közép- és Nyugat-Európában is. Ettől függetlenül május 9. az idén is munkaszüneti nap Ukrajnában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez