„Én abban hiszek, hogy tapasztalni jöttünk” – Interjú Joshi Bharattal

Ha Indiát jobban meg akarjuk ismerni, akkor ki más tudna nekünk autentikusabb képet festeni a színpompás országról, mint a népszerű, indiai származású műsorvezető és sorselemző. Vajon ő hogyan látja Indiát? Mit hozott magával a spirituális világ Mekkájából? Látja-e az őskáoszban a rendet? Joshi Bharattal beszélgettem a Tropical Magazin most megjelent számában.

- Indiáról mindenki fejében él egy általánosan kialakult kép, egyrészt a mérhetetlen szegénységről, másrészt a csillogó gazdagságról. Milyen a te Indiád?

– Jó a kérdés, mert India egy hatalmas ország. Nekem például, ha valaki az észak-keleti, mondjuk, Assam államról kérdezne, fogalmam sem lenne róla, mert annyit tudok, amennyit az iskolában tanultam róla, hiszen 2300 kilométerre van a szülőhelyemtől. Ez olyan, mintha tőletek a bolgár szépségekről akarna valaki kérdezni, na, annyit tudok én is. (nevet) India sok kultúrából épül fel, de mégis egy egység, egy gondolati egység, egy életlátás, filozófia, vallás. Ha találkozunk egy déli emberrel, azonnal tudunk indiaiként beszélgetni, még ha lehet, hogy nem is értem a nyelvét.

_B7P0083ret

Viszont hindi, vagy angol nyelven akkor is indiaiak vagyunk. Én Gudzsarát államból származom, Nyugat-Indiából, Ahmedabadban születtem, ami egy nyolcmilliós város. Ami ott, azon a környéken zajlik, az az én Indiám. Vagy mondjuk még elmegyek Bombay-ig. Jártam persze Delhiben is, de lehet, hogy sok magyar ember többször járt már ott, mint én. (nevet) Persze én is elmentem megnézni a Taj Mahalt, jártam Goán is, de például Dél-Indiában már a magyar bábszínházzal jártam, mint magyar bábszínész. Lehet, ha Indiában élnék, nem is mentem volna arra. De gondoljunk csak bele, hogy Magyarországon is mennyi minden van, amiről nem is tudunk, mennyi hely, ahol még nem is jártunk.

12079252_1693046364248476_6932271603892373877_n

- A spiritualitás mennyire ragadt rád?

– Én indiai vagyok, szóval ez bennem van. Nem tudom, hogy mennyire játszik szerepet benne a genetika, az őseim tapasztalatai, vagy amit gyerekkoromban láttam. A spiritualitás számomra nem idegen, és India sem egy egzotikus ország. Nekem Európa volt egzotikus. De ma már Magyarország sem az, hiszen 36 éve élek itt, többet, mint amennyit Indiában éltem. De természetes, hogy ha Indiába utazom, akkor az első pillanattól kezdve otthon érzem magam. Ahogy a reptérre érek és hallom azokat a hangokat, zajokat, látom azokat a színeket, a rendezetlenséget, ami csak európai szemmel az, akkor otthon vagyok.

smoker-1034872

- Te látod a káoszban a rendet?

– Persze. Én, ha megérkezem a reptérre, riksával megyek a bátyám házához, és már ahogy a riksában ülök, már az olyan, mint gyerekkoromban. Már úgy helyezkedem el, ahogy kell, ha hárman vagyunk, akkor tudom, hogy két fenék hátul, egy fenék elől, ez automatikusan jön. Tudom, hogy ahova a riksa orra befér, az ott el fog menni, még ha milliméterekre is megy el az autóktól, vagy a bolttól. (nevet) Ez is én vagyok, és élvezem ezt a kettősséget, ezt az egységet, mert párhuzamosan létezik bennem mind a kettő.

10616074_1542309952655452_1152167556960794695_n

- Kint megérzik rajtad, hogy Európából jöttél?

– Meg se kell szólalnom, és már tudják. Biztosan vannak ennek külső jegyei, hogy milyen ruhában, milyen dizájnban vagy felöltözve, de ha megszólalok, a külföldi akcentust azonnal megérzik. Legutóbb már három hete voltam kint, és egyedül mentem el vásárolni a piacra mütyürkéket ajándékba. Közben folyamatosan szövegeltem, sőt, el is határoztam, hogy úgy fogok beszélni, káromkodni, mint a kintiek, és mégis… Első perctől kezdve érezték rajtam. Már a szandálom sem úgy állt, ahogy kellett volna, ránéznek, és tudják, hogy ez nem indiai cipő. (nevet)

Folytatás a Tropical magazinban…

Fotók: TV2, Pixabay

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez