Az Iszlám Állam kisgyermekek előtt végzett ki egy homoszexuális férfit

A fiatalember kezét összekötözték, a szemét bekötötték, majd egy épülőfélben levő épület tetejéről ledobták – jelentette az ARA hírügynökség.

Az újabb brutális gyilkosságot a Szíria Aleppó tartományában található Manbijban hajtották végre. A terroristák parancsára sokan összegyűltek, hogy végignézzék a szerencsétlen áldozat kivégzését, amit a felnőttek mellett sok kisgyermek szeme előtt hajtották végre. A halálba küldött férfi bűne az volt, hogy saját neméhez vonzódott, ezért szodómia vádjával ítéltek halálra. Egy ötemeletes épület tetejéről dobták le, majd ezt követően egy fiatalokból álló banda kövekkel dobálta meg az összeroncsolódott holttestét.

Az Iszlám Állam nem először hajtott végre ilyen brutális kivégzést, a homoszexuálisokat rendszerint ezzel a módszerrel küldi a halálba. Arról, hogy milyen melegként élni az iszlamisták uralma alatt, korábban ITT írtunk.

Fotó: dailymail

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez