Miért kell 38 közösségi oldal egy országnak?

A napokban indult Üzbegisztán 38. hazai közösségi oldala, a davra.uz. Ezzel is szeretné elcsábítani a fiatalokat a bajkeverő nyugatiaktól az állam.

Ellentmondásosan viszonyul a világhálóhoz a fejletlen demokráciájú üzbég vezetés – írja az eurasianet.org hírportál. Egyrészt pontosan látják, mekkora erőforrást jelent gazdasági szempontból. Másrészt félnek az olyan hatalmas kiterjedésű közösségi oldalak negatív hatásaitól, mint a Facebook, a Twitter vagy az orosz Odnoklassznyiki.

A témát rendszeresen tárgyalja a televízió és a sajtó. Sőt, 2014 novemberében egy olyan törvényt is elfogadtak, amely az információkorlátozással a negatív pszichikai hatásoktól kívánja megóvni a gyermekeket. Akárcsak 2012-es orosz megfelelőjét, az üzbég változatot is aggályosnak találták a jogvédők a különböző szabadságjogok tiszteletben nem tartása miatt.

A körülbelül 30 milliós Üzbegisztánban egyébként 13 millió állampolgárnak van internetes hozzáférése és 22 millió a mobiltelefon-használó. A társadalom körülbelül 40 százaléka 18,65 százaléka pedig 30 éven aluli.

Hogy őket megóvja a világ különböző részeiből érkező, károsnak ítélt információktól az üzbég állam sorra helyezi üzembe az újabb és újabb országos közösségi platformokat. A kormány IT fejlesztőközpontja, az UZINFOCOM jelenleg 38 ilyet tart nyilván. Ezek közül azonban csak nyolc aktív valójában.

A Muloqot a legnépszerűbb 172.000 felhasználóval, ezt követi a 60 ezres üzbég LinkedIn, a Myjob és az 57 ezres oktatási portál, a Ziyonet. Az állami aggodalom ellenére a külföldi közösségi oldalak magasan vezetik az üzbég piacot. A Facebook és az Odnoklassznyiki mondhatni verhetetlenek. Ráadásul ez utóbbit a közép-ázsiai államok közül Üzbegisztánban használják a legtöbben.

Kép: youtube.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez