Közös azeri-grúz-török hadgyakorlat a terroristák ellen

Azerbajdzsán honvédelmi minisztere jelentette be ezt miután tárgyalt török és grúz kollégájával. Zakir Haszanov elsősorban azzal indokolta a közös hadgyakorlatot, hogy meg kell védeni az olaj-, és gázvezetékeket, melyek a terroristák célpontjai lehetnek.

A közös hadgyakorlatnak persze jelzés értéke is van a térségben, ahol szinte háborús feszültség uralkodik. Oroszország és Törökország viszonya igen feszült azóta, hogy a törökök légvédelme lelőtt egy orosz vadászgépet, mely a szíriai harcokban Asszad elnök hadseregét támogatta. Moszkva szövetségese, Örményország pedig ismét élesen szembekerült Azerbajdzsánnal a hegyi-karabahi konfliktus miatt.

Ilham Alijev azeri elnök igyekszik mindenkivel jó viszonyt fenntartani hiszen az olaj árának drasztikus csökkenése miatt Azerbajdzsán nehéz helyzetben van. Csakhogy igen ravasz diplomáciára van szükség ahhoz, hogy az egymással szembenálló Moszkva és Ankara között sikeresen egyensúlyozzon. Dehát ravaszság tekintetében nem kell a szomszédba látogatnia Alijev elnöknek, hiszen példaképe, édesapja Hejdar Alijev a Szovjetunió egyik fontos vezetője volt, de oly sikeresen állt át az amerikaiak oldalára, hogy végül egy hadi kórházban végezte életét az Egyesült Államokban.

Hogy milyen hatással lehet az azeri-grúz-török hadgyakorlat a hegyi-karabahi békefolyamatra, azt nem kommentálta az örmény védelmi minisztérium szóvivője. Az időzítés azért érdekes, mert éppen ma találkoznak az azeri és örmény elnökök, illetve orosz, amerikai és francia diplomaták Bécsben, hogy a Hegyi-Karabahban kialakult helyzetről. tárgyaljanak.

A nemzetközi jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó, ám de facto örmény Hegyi-Karabahért 1988-ban indult meg a háború, amely körülbelül 30.000 halálos áldozatot követelt. Az 1994. május 5-én megkötött tűzszünet óta máig nincs megoldás, rendszeresen csapnak össze a felek – az elmúlt 22 év során minden eddiginél durvábban idén április elsején.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez