Costa Concordia ide vagy oda, egyre népszerűbbek a tengeri hajóutak

Amikor négy évvel ezelőtt zátonyra futott a Costa Concordia tengerjáró, azt gondolták az utazásszervezők, hogy emiatt senki nem akar majd tengeri hajóútra menni. Tévedtek – mesélte nekünk a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke, Molnár Judit.

Bár Magyarországon ma is a tengerparti nyaralás jelenti a legtöbb ember számára a nyári vakációt, mégis egyre többen vesznek részt tengeri hajóúton. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy egyre több hajót indítanak el a kikötőkből a társaságok és a konkurencia miatt egyre kedvezőbb árakkal találkozhatnak az érdeklődők. Így előfordulhat, hogy árban a hajóút versenyre kelhet a klasszikus tengerparti nyaralással.

Érdekes módon a hajóutak népszerűségét a Costa társaság négy évvel ezelőtti balesete sem akasztotta meg. Az eset kapcsán rengeteg hírességet megszólaltattak, akik elmondták, milyenek is valójában a tengeri utak.

Korábban sokan unalmasnak és nyugdíjas műfajnak gondolták a hajóutakat. De idővel nyilvánvalóvá vált, hogy ez tévedés. Nemcsak, hogy kényelmes, de rendkívül izgalmas utazási forma. A hajó rendszerint éjszaka jut el egyik kikötőből a másikba, így nappal számtalan kirándulás várja a turistákat az adott városokban. Magán a hajón, vagyis az úszó szállodában pedig a legkülönfélébb sportolási lehetőségek, úszómedence, színház, mozi, kaszinó, diszkó és gyerekjátszó van.

A magyar vendégek leginkább a Földközi-tenger nyugati és a keleti medencéjében hajóznak. Az európai hőség elől menekülők pedig az Északi-tengerre mennek, ahol Szentpétervárt, a Baltikumot és a norvég fjordokat érintik. De akár Alaszka is lehet célpont. Télen a Karib-tenger, Dél-Amerika és Ázsia a népszerűbbek.

Kép: pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez