Már félezer zikafertőzött van az Egyesült Államokban – több mint felük terhes nő

Az Egyesült Államokban a zikavírus ötszáz embert fertőzött meg eddig, közülük 279 várandós asszony zikafertőzött, Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől. Obama az Ebola elleni küzdelemből megmaradt pénzalapokat tervezi átcsoportosíttatni a zikaláz ellen.

Szintén péntek reggeli adat, hogy az Egyesült Államokban 279 várandós asszony zikafertőzött. Dr. Margaret Honein, a CDC egyik vezető munkatársa szerint valamennyi páciens külföldön betegedett meg.

Az amerikai elnök pénteken délelőtt megbeszélést folytatott az Egyesült Államok vezető egészségügyi szakembereivel a kóros kisfejűséget okozó zikavírus elleni védekezés lehetőségeiről, finanszírozásáról.

A megbeszélésen jelen volt Joe Biden alelnök, valamint a szövetségi kormány egészségügyi és emberi erőforrás minisztere, Sylvia Mathews Burwell, valamint Anthony Fauci, az országos egészségügyi intézet (NIH) fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója is.

A találkozóra egy nappal azt követően került sor, hogy a szövetségi parlament megszavazott egy 622 millió dolláros csomagtervet, amelyből a zikavírus és az általa okozott betegség elleni küzdelmet finanszírozzák. Obama elnök azonban arra készül, hogy megvétózza a parlamenti döntést, mert a Fehér Ház eredetileg egymilliárd-kilencszázezer dollár megszavazását kérte a képviselőktől.

A Fehér Házban tartott péntek délelőtti tanácskozás után Barack Obama újságíróknak elmondta, hogy mindenképpen azt szeretné, ha a Kongresszus az általa kért összeget fogadná el, mert szerinte csak így is lehet eredményes küzdelmet vívni a betegség ellen. Az összegből kutatásokat, vakcinák előállítását és a már megbetegedettek kezelését kívánják finanszírozni.

Eric Shultz, a Fehér Ház egyik helyettes szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén elmondta: Obama az Ebola elleni küzdelemből megmaradt pénzalapokat tervezi átcsoportosíttatni a zikaláz ellen.

Fotó: MTI/EPA/Leonardo Munoz

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez