Halálbüntetést kaphat a bibliaórán gyilkoló rasszista

Halálbüntetést kért az amerikai szövetségi főügyész arra a férfira, akit azzal vádolnak, hogy tavaly júniusban agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt a Dél-Karolina állambeli Charleston egyik templomában.

Loretta Lynch főügyész, igazságügyi miniszter közleményében tudatta, hogy az elkövetett bűntény jellege és súlyossága miatt kénytelen halálbüntetést kérni Dylann Roof vádlottra. A 21 éves, rasszista meggyőződésű Dylan Roof tavaly június 17-én nyitott tüzet fekete hívőkre a charlestoni templomban bibliaóra idején, és megölt kilenc afroamerikai hívőt. A férfi ellen Dél-Karolinában állami szinten kilenc rendbeli gyilkosság és három rendbeli gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat, majd ezt kiegészítették szövetségi szinten további 33 vádponttal, a többi között gyűlölet-bűncselekményt és lőfegyverrel való visszaélést róttak még a terhére.

A szövetségi vádemelés kitért arra, hogy Roof a “fajuk” miatt, a vallásuk gyakorlása közben támadta meg áldozatait az afroamerikai közösség számára történelmi jelentőséggel bíró, csaknem 200 éves charlestoni templomban. Lynch szerint a vádlott hét hónapon át készült a bűncselekményre, és nem tanúsított megbánást. A bűntény megrázta az amerikai társadalmat. A mészárlás után országos kampány kezdődött a sokak által a rabszolgatartás és a fajgyűlölet jelképének tartott konföderációs lobogónak a közterületről és a rendszámtáblákról történő eltávolításáért. Ezt a lobogót használta az amerikai polgárháború idején a déli hadsereg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez