5 ezer éve is főztek sört

Régészek Kínában olyan kerámiákra bukkantak, melyek kutatók szerint azt bizonyítják, hogy 5 ezer éve is főztek már sört.

A leletek szerint a Kínában élt emberek már ilyen régen elsajátították a sörkészítés technikáját, mely nyugati és keleti elemeket is tartalmazott – derül ki egy tanulmányból, melyet a Nemzeti Tudományos Akadémia tett közzé egy amerikai folyóiratban. A régészek olyan sárgás üledéket gyűjtöttek különböző kerámiatölcsérekből és széles szájú edényekből, melynek összetevői erjesztett alapanyagok, köles, árpa, gabona és gumók voltak.

2-mijiaya-stove-fragment

„Az árpa felfedezése meglepetés volt” – mondta Csiacsing Vang vezető kutató az AFP-nek, mivel ez a legkorábbi ismert nyoma az árpának Kínából. „Ez a sör jelképezi a kínai és nyugati hagyományok keveredését – az árpa nyugati, a köles, és a Jób könnye gumó keleti.”

A felfedezés tehát bizonyítja, hogy az árpa közel ezer évvel azelőtt eljutott Kínába, mint azt korábban gondolták. A régészeti helyszínen, melynek korát i.e. 3400-2900-ra datálják, olyan földalatti tárolót, kályhát és egyéb eszközöket találtak, melyek egyértelműen sörgyártásra utalnak. Azonban nem lehet tudni pontosan, hogy milyen lehetett a sör íze, mivel a kutatók még nincsenek tisztában az összetevők arányával.

Screenshot-52316-1245-PM

„Azt hiszem picit savanyú és kissé édes lehetett” – mondja Vang. „A savanyúságot a gabonamagvak miatt gondolom, az édeset pedig a gumók miatt.”

Patrick McGovern, a biomolekuláris régészet szekértője szerint az abban az időben élt ősi kínai népek fejlett módon főzték a sört, ugyanazokat az elveket és technikákat alkalmazva, melyek mai a sörgyártás részei.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez