Románia és Lengyelország orosz célkeresztben

Orosz rakéták célba veszik ezt a két NATO tagállamot azt követően, hogy Romániában operatív lett egy rakéta támaszpont, Lengyelországban pedig lerakták egy új bázis alapkövét. Erről Putyin elnök beszélt Görögországban.

A romániai Deveseluban a napokban vált operatívvá az a támaszpont, mely a NATO rakétapajzs-programjának a része. Putyin szerint viszont ez nyílt fenyegetés Oroszország számára.

“Most azt mondják, hogy csak olyan rakéták vannak ott, melyek hatótávolsága mindössze 500 kilométer. Csakhogy bármikor lehet a rakéták hatótávolságát növelni 1000, vagy épp 2400 kilométerre. Ehhez elég egy új szoftver. Lehet, hogy a NATO nem is értesíti erről Romániát!  – nyilatkozta az orosz elnök. Kitért arra is, hogy eredetileg Bush elnök azért javasolta a kelet-európai rakétapajzsot, hogy az Irán ellen védelmezze Európát. Csakhogy időközben megszületett az egyezmény Teherán és a nagyhatalmak között. Ez tehát nem jelenthet többé indokot.

A hajókról indított közepes hatótávolságú orosz rakéták bizonyították a hatékonyságukat Szíriában – jelentette ki Putyin Görögországban. Hozzátette: az Iszkander nevű, földről indítható hosszú hatótávolságú orosz rakéták épp ilyen hatékonyak. Ez finom célzás arra, hogy Brüsszelt is elérhetik.

Az Európai Unió vezetőinek hamarosan dönteniük kell arról, meghosszabbítják-e a szankciókat Oroszország ellen. Ezeket a szankciókat azért vezették be, mert Moszkva támogatja a lázadókat Ukrajna keleti részén és annektálta a Krímet. Az Európai Unió megosztott a szankciók ügyében: Magyarország és Görögország szeretné eltörölni azokat. Ezt erősítette meg Ciprasz görög kormányfő is, aki közös sajtóértekezletet tartott Putyin orosz elnökkel Görögországban.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez