Egymillió gyerek született fél év alatt Egyiptomban

Egyiptom lakossága az elmúlt hat hónapban egymillióval nőtt, így elérte a 91 milliót – közölte az egyiptomi statisztikai hivatal. Az al-Arabíja pánarab televízió honlapján a vasárnap kiadott közleményre hivatkozva azt írta, ez az adat nem tartalmazza a becslések szerint nyolcmillió külföldön élő egyiptomit.

A felmérés szerint az észak-afrikai országban a 9,51 millió lakosú fővárosban, Kairóban élnek a legtöbben, ezt követi Gíza 7,84 millió, majd a Nílus-deltában fekvő Sarkíja kormányzóság 6,7 millió lakossal.

A statisztikai hivatal arra figyelmeztetett, hogy a népesség robbanásszerű növekedése az első számú akadálya az egyiptomi életszínvonal emelkedésének. A 2013-as népszámlálás alapján jelenleg a lakosság több mint fele szegénységben él.

A Business Insider című amerikai hírportál szerint az nehezíti Egyiptom helyzetét, hogy a lakosság a Nílus folyó mentén összpontosul. Ahogy a népesség növekszik és ezzel párhuzamosan az üzletek és a lakóházak számára egyre több területet vesznek birtokba, a megművelhető földek mennyisége csökken. Így az észak-afrikai ország, amely egykor Afrika éléskamrájának számított, egyre több élelmiszert kényszerül importálni. Egyiptom jelenleg a világ legnagyobb búzaimportőrének számít. A lap emlékeztetett arra, 2010-ben az akkori olajügyi miniszter leszögezte, a búza mennyiségének 60 százalékát, míg az élelmiszer 40 százalékát importálják.

További nehézségnek számít, hogy Kairó a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök elleni 2011. január 25-i felkelést követően egyelőre eredménytelenül próbálja ismét beindítani az arab világ legnépesebb országa gazdasági növekedését.

A Világbank statisztikái alapján Egyiptomban az 1980-as és 1990-es években – ekkor Kairó több családtervezési kezdeményezést indított el – csökkent a termékenységi ráta, míg 2007 után ismét emelkedni kezdett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez