55 ezer migráns halt meg útközben az elmúlt 20 évben

Több mint 55 ezer migráns vesztette életét vándorlása során az elmúlt 20 évben, családjaik pedig sokszor nem értesültek a halálukról – közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM. Végzetes utazások (Fatal Journeys) című jelentésében a szervezet felszólította a migráció által érintett államok hatóságait, hogy biztosítsák az eltűnt menekültek azonosítását s családjaik fellelését.

Tavaly rekordszámú, becslések szerint 5400 migráns vesztette életét út közben, s további 3100-an haltak meg vagy tűntek el az idei év első öt hónapjában – tette hozzá az IOM.

A 2015-ös év halálesetei közül 3770 a Földközi-tengeren történt, ahol számos Európába tartó, menekülteket szállító hajó felborult.

A többi haláleset az Andamán- és a Vörös-tengereken, a Bengáli- és az Ádeni-öbölben, illetve az amerikai-mexikói határon történt – tette hozzá az IOM jelentése.

A több ezer elhunyt mellett a második tragédia, hogy többségük, még az ismert haláleseteknél is, hivatalosan soha sem kerül azonosításra – olvasható a dokumentumban. “Minden névtelen maradt holttestre (…) családok jutnak, akik azon tűnődnek rokonuk él-e, vagy halott”.

A halál tényének hivatalos igazolása nélkül az életüket vesztett menekültek feleségei nehézségekbe ütközhetnek akkor is, ha újra házasságot akarnának kötni, míg a családjaiknak az örökléssel keletkezhetnek gondjaik.

Az IOM szerint például a 2013 októberében az olaszországi Lampedusa mellett felborult hajón utazó, s a hajótörés következtében vízbefúlt 387 menekült alig felét sikerült eddig azonosítani.

Az egyesült államokbeli Arizona egyik temetőjében pedig legalább 800 ember maradványai nyugszanak, akikről szintén úgy tudni, menekültek voltak.

Máig nincs az egyes államok vagy akár helyhatóságok között kialakított gyakorlat az információgyűjtésre a menekültek halálának regisztrációjára – írja az IOM jelentése.

“Mindenekelőtt olyan nemzetközi és regionális adatbázisokra lenne szükség, amelyekben az egyes országokban gyűjtött információkat biztonságosan s világszerte hozzáférhetően tárolnák” – összegzi következtetéseit az IOM dokumentum.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez