Postás app, hogy a mongol nomádok is megkapják a leveleiket

Nincsenek utcatáblák, utcák, de még utak sem nagyon a hatalmas mongol sztyeppén. Viszont itt lakik a hárommilliós ország egynegyede, akik olykor fontos küldeményt várnának. Augusztustól garantálja egy brit alkalmazás, hogy a mongol nomádoknál is csengessen a postás.

Akadozó a postai szolgáltatás Mongóliában – írja a Foreign Policy. A világ egyik legritkábban lakott országában hosszú kilométereket kell megtenniük a nomád pásztoroknak, hogy kivehessék postaládáikból a leveleiket. Az sem ritka, hogy valakinek nincs ilyen távoli postaládája, és így soha nem kap levelet. A fővárosban sem jobb a helyzet. Ulánbátorban ugyanis sok utcának nincs neve, és sokan laknak konkrét cím nélküli viskókban.

Viszont már csak augusztusig fognak bosszankodni a meg nem érkezett levelek miatt a közép-ázsiai országban. Akkortól a brit What3Words alkalmazást használja a mongol posta, ami jóval olcsóbb, mintha pótolni kezdenék a hiányzó utcaneveket.

A britek kitalálták, hogy a világot 9 négyzetméteres területekre osszák. Az így kapott 57 trillió négyzetet pedig nem irányítószámokkal, hanem egy háromszavas jelzéssel azonosítják. Kifejezetten úgy szerkesztették meg az alkalmazást, hogy ne használjon csúnya, vagy politikailag nem korrekt szavakat. Így lett az Ulánbátor Dzsingisz Kán nemzetközi repülőtér azonosítója loans.lives.breached, az Eiffel-toronyé pedig prices.slippery.traps.

Mivel a legegyszerűbb mobiltelefonon is működik, a mongolok nagyon bíznak az augusztusi indulásban. Ugyanakkor nem Mongólia lesz az első felhasználója a What3Words alkalmazásnak. Tanzániában egy kolerás betegekkel foglalkozó szervezet a gyógyszereket, Rio de Janeiro nyomornegyedében pedig a csomagokat kézbesítik vele.

Az ENSZ is nagy reményeket fűz a brit apphoz. A nemzetközi szervezet azt reméli, hogy segítségével jelentősen csökken majd az informális keretek között élők száma. Nekik is lesz majd címük, amivel nem pusztán a leveleiket kaphatják meg, de bankszámlát nyithatnak, szavazhatnak és az egyéb kormányzati szolgáltatásokhoz is hozzáférhetnek.

Kép: pixabay

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez