Kétnapnyi levegőhöz jutottak Aleppó lakói

Oroszország közbenjárásával helyi idő szerint csütörtök nulla óra 1 perctől 48 órás tűzszünet kezdődött az észak-szíriai, heves ostrom alatt álló Aleppóban – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A fegyvernyugvás célja, hogy gátat vessenek a fegyveres erőszaknak és stabilizálják a helyzetet.

A tárca nem közölte, kik között köttetett a megegyezés.

Moszkva a csütörtökre virradó éjszaka megjelent dokumentumban azzal vádolta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnyának számító an-Nuszra Frontot, hogy Aleppó több városnegyedét rakétavetőkkel támadta meg és a várostól délnyugatra páncélos járművek segítségével offenzívát indított.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette damaszkuszi kormányzat egyik legfőbb szövetségese Oroszország, amely katonailag is támogatja a felkelőcsoportok ellen harcoló szíriai kormányerőket.

Moszkva és a szíriai felkelők oldalán álló Washington közbenjárásával február végén az egész országra kiterjedő fegyvernyugvás lépett életbe Szíriában. Ez nem vonatkozott viszont az ENSZ által terrorszervezetként nyilvántartott csoportokra, így az an-Nuszra Frontra és az Iszlám Államra.

A tűzszüneti megállapodást sorozatosan felrúgták a felek. A leghevesebb harcok az ostromgyűrűbe zárt Aleppónál alakultak ki. A fegyvernyugvás megsértése és a harcok ismételt kitörése miatt a szíriai felkelők képviselői kivonultak az ENSZ égisze alatt Genfben megrendezett szíriai béketárgyalások legutóbbi, áprilisi fordulójáról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez