Diákok gyújtották fel a kollégiumukat, mert nem nézhették az Eb-meccseket

A feldühödött diákok törtek-zúztak, majd felgyújtották a matracaikat, ami miatt leégett az épület. A károkat nekik kell majd kifizetniük.

A kenyai diákokat az háborította fel, hogy az igazgatójuk megtiltotta számukra, hogy megnézzék a szombaton este lejátszott horvát-portugál nyolcaddöntőt. A fiúk ezt nem voltak hajlandók elfogadni, a jogaikat követelték a nyugat-kenyai Itierio Középiskolában.

A diákok először felszólították az igazgatót, hogy gondolja meg magát, de hiába, ezért fellázadtak. Kövekkel zúzták be a szálláshelyük ablakait, a bútorokat széttörték, majd elkezdtek gyújtogatni. Ezt követően pedig megpróbáltak betörni a szomszédos lánykollégiumba is, de ott sikerült megakadályozni őket a rendbontásban.

Az iskola igazgatója, Andrew Otara elmondta, hogy a fiúk súlyos károkat okoztak. A helyreállítási költségek pedig több millió kenyai shillingbe fognak kerülni, amit nekik kell majd kifizetniük. Kenyai oktatási minisztere is megszólalt az ügyben, aki elítélte a diákokat és jelezte: a felelősök nem úsztatják meg következmények nélkül a gyújtogatást és a rendbontást.

Kenyában az elmúlt hat hónapban egyébként legalább 20 iskolában történt hasonlóan súlyos rendbontás.

kép:BBC

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez