Sokat hízott Kim Dzsongun

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun közel 40 kilót szedett fel, mióta hatalomra került 4 évvel ezelőtt. Sokat eszik és iszik – derítették ki dél-koreai kémek.

A fiatal vezető állítólag álmatlanságban is szenved, és paranoiás a személyes biztonságát illetően – jelentette a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Bizottság. Amikor átvette apjától az irányítást 2012-ben, Kim súlya kb. 90 kiló lehetett. Mint kiderült: 2014-ben már 120 kilót nyomott, idén állítólag már 130-at.

DPRK-PYONGYANG-WPK-CONFERENCE dfasdfsdfds

„Mivel szokása a mértéktelen evés-ivás, valószínűleg felnőttkori betegség is kialakult nála” – mondta Lee Cheol-Woo politikus az újságíróknak a bizottság jelentésére hivatkozva.

Azon túl, hogy túlsúlyos, gyakran látják cigarettával a kezében, ahogy ellenőrzi a növényeket, az építkezéseket stb. Kim apja és nagyapja is elhízott, és erős dohányos volt. Mindketten szívrohamban haltak meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez