Vegyes vállalat Indiában, újabb indiai beruházás Magyarországon

Egy könnyűszerkezetes házakat gyártó magyar cég vegyes vállalatot hoz létre Indiában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-vel, miután Újdelhiben tárgyalásokat folytatott.

Kifejtette: India globális hatalommá vált, mind gazdasági, mind politikai tekintetben. Az ország gazdasági növekedése tavaly 7,3 százalék volt. Az idén és jövőre is várható a 7 százalék feletti növekedés.

Úgy vélte, nyilvánvaló, hogy India gazdaságilag a leggyorsabban növekvő ország a feltörekvők között, nem véletlen, hogy egyre több indiai nagyvállalat ér el újabb és újabb európai piaci sikereket, ez pedig újabb európai beruházásokra sarkallja őket. Magyarországnak az a célja, hogy az európai piacokon sikeres indiai vállalatok újabb beruházásaikat ide hozzák, és ezen belül is a legfontosabb az, hogy az európai piacokon sikeres indiai autóipari vállalatok európai gyártóközpontjai Magyarországra jöjjenek – mondta a miniszter.

“Ebben a tekintetben már értünk el sikereket, hiszen 2014-ben és 2015-ben is egy-egy indiai autóipari vállalat hajtotta végre a legnagyobb zöldmezős beruházást Magyarországon, az Apollo Tyres, illetve az SMP-csoport” – mondta.

Kifejtette: az autóipari fémmegmunkálással foglalkozó Sona indiai vállalatcsoportnak eddig csak belföldön, az Egyesült Államokban és Németországban voltak gyárai, de most úgy döntött, hogy Magyarországon épít egy gyárat 4,2 milliárd forint értékben. Ezzel 130 új munkahelyet hoz létre a Hajdú-Bihar megyei Polgáron – jelentette be Szijjártó Péter.

Emlékeztetett, hogy az Apollo Tyres egyik gyárának felépítése zajlik Gyöngyöshalászon, ahol jövőre megkezdik a termelést, és az SMP-csoport is újabb beruházásokat mérlegel a meglévő mosonmagyaróvári és kecskeméti gyára mellé. “Az ezekről folyó tárgyalások hamarosan sikerrel fognak végződni” – jelentette ki.

Elmondta, a másik terület, ahol sikert ért el most Magyarország, az építőipar. Indiában 20 millió szociális lakás felépítéséről döntöttek. A projekt kivitelezésével megbízott Nemzeti Kivitelezési Vállalat (NBCC) még kedden megállapodást köt a Grémound Hungary Kft. magyar céggel, amely könnyűszerkezetes házakat épít. Közös vállalatot hoznak létre, magyar technológiát alkalmaznak és magyar anyagokat fognak felhasználni egy Indiában felépülő gyárban, és ezzel részt vesznek a lakásépítési programban – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy India és Magyarország is növelni szeretné a nukleáris energia részarányát saját energiatermelésben, ezért a felek megkötöttek egy képzési megállapodást, amelynek keretében Magyarország szerepet kaphat az indiai nukleáris szakemberek képzésében. Erre szükség is lesz, mert az Egyesült Államokkal és Oroszországgal összesen 18 új reaktorblokk indiai felépítéséről folynak egyeztetések – tette hozzá.

“Tárgyaltunk az India és az Európai Unió közötti kapcsolatokról. Magyarország határozott álláspontja az, hogy az Európai Uniónak azonnal fel kell újítania a 2007-ben elkezdett, de tavaly megszakadt kereskedelmi tárgyalásokat Indiával.

Magyarországnak az az érdeke, hogy minél kevesebb bürokratikus akadály terhelje az EU és India közötti gazdasági kapcsolatokat, hiszen Magyarország évente mintegy 600 millió euró értékben kereskedik Indiával, valamint kétmilliárd dollár értékű indiai befektetés van már Magyarországon” – fejtette ki a miniszter.

Szijjártó Péter közölte, megállapodtak az indiai vendéglátókkal abban is, hogy együttműködnek az ENSZ reformjának folyamatában, és India támogatja Magyarország pályázatát arra, hogy 2017 és 2019 között tagja legyen az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez