Tévedésből lőttek le egy túszt Dakkában

Összetéveszthették az egyik merénylővel, és ezért véletlenül agyonlőhették a bangladesi rendőrök az egyik túszt abban a néhány napja lezajlott dakkai hatósági akcióban, amellyel iszlamista fegyveresek fogságából túszokat próbálták kiszabadítani a bangladesi főváros két előkelő éttermében – derült ki kedden a rendőrség közleményéből.

Korábban a biztonsági erők közölték: a túszmentő akció során a bangladesi különleges erők a hét támadó közül hatot megöltek, egyiküket azonban sikerült élve elfogni. Őt a hírszerzés hallgatta ki.

Szajful Iszlám rendőrtiszt azonban kedden azt mondta, hogy a Holey Artisan étterem pizzakészítője volt a rendőrök által lelőtt hat ember egyike.

A múlt pénteki, több mint tíz órán át tartó támadás során az iszlamisták 20 külföldi és 3 bangladesi túszukkal végeztek.

A bangladesi hadsereg, a félkatonai erők tagjai, valamint a rendőrség kommandósai szombat reggel vetettek véget a Gulsan diplomatanegyed két tóparti éttermében lezajlott túszejtésnek. Két bangladesi rendőr is életét vesztette.

A merénylet áldozatai közül kilenc olasz, hét pedig japán állampolgár volt.

Kedd reggel a japán áldozatok holttestét családtagjaik kíséretében hazaszállították.

A bangladesi belügyminiszter hétfőn azt mondta: a terrortámadás elkövetői bangladesiek voltak, a több mint egy évtizede betiltott Dzsamáati Mudzsahid Banglades (JMB) nevű iszlám fundamentalista csoport tagjai, és nem az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely pénteken este magára vállalta a merényletet.

A hagyományosan mérsékelt muzulmán többségű országként számon tartott Bangladesben az utóbbi időben jelentősen megszaporodott a vallási indíttatású erőszakos bűncselekmények száma. 2013 óta legkevesebb 24 világi írót, vallási kisebbséghez tartozó személyt, aktivistát és külföldi segélymunkást gyilkoltak meg fegyveres támadók. Az utóbbi hónapokban pedig a támadások gyakorisága is nőtt, múlt pénteken egy hindu templom dolgozóját ölte meg három támadó.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez