Kínai kéksisakosokat lőttek ki Dél-Szudánban

Hat kínai kéksisakos megsebesült a dél-szudáni fővárosban a Salva Kiir elnök és rivális alelnöke, Riek Machart erői között zajló harcokban – közölte hétfőn a kínai védelmi minisztérium.

A tárca értesülése szerint helyi idő szerint vasárnap este tüzérségi találat érte a világszervezet dél-szudáni missziójában (UNMISS) szolgáló kínai kéksisakosok páncélozott harcjárművét. Emiatt egyikük életét vesztette, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben megsebesültek.

A csapat egy menekülttábort őrzött a fővárosban, Jubában. ”A kínai hadsereg, amelyet mélyen megráztak a történtek, határozottan elítéli a támadást, és részvétét fejezi ki az áldozatoknak és hozzátartozóiknak” – hangsúlyozza a minisztérium nyilatkozata.

A történtek nyomán a kínai hadsereg rendkívüli lépéseket tett sebesült katonáinak ellátása és a Dél-Szudánban szolgáló kínai békefenntartók biztonságának fokozása érdekében.

Az összecsapások miatt Japán úgy döntött, hogy kimenekíti kormányzati segélymunkásait Dél-Szudánból – mondta el Szuga Josihide kormányzati szóvivő hétfőn. Ezenkívül egy katonai személyszállító repülőgép várja azokat a japán állampolgárokat, akik úgy döntenek, hogy a harcok miatt elhagyják az afrikai országot. Szuga szerint nagyjából 70 japán civil él Jubában, értesüléseik szerint mindegyikük biztonságban van. Rajtuk kívül a szigetország 350 katonai mérnöke dolgozik Dél-Szudánban az infrastruktúra újjáépítésén.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma a harcok azonnali befejezését követelte vasárnapi közleményében, és jelezte: visszahívja a jubai nagykövetség diplomáciai személyzetének nem létfontosságú szolgálatot végző tagjait. John Kirby külügyi szóvivő egyúttal elővigyázatosságra intette az amerikai állampolgárokat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely vasárnap rendkívüli ülésen vitatta meg a dél-szudáni fővárosban kirobbant, az elmúlt napokban több száz halálos áldozatot követelő heves harcok ügyét, “a leghatározottabban elítélte a Jubában zajló harcok eszkalálódását”, és aláhúzta, hogy a civilek és az ENSZ személyzete elleni támadások háborús bűncselekménynek minősülhetnek.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez